34 .  Nyúl mese  .

         34. ÚJRA INDUL AZ ÉLET XXXIV.

Az éjszaka csendes nyugalomban telt el. Reggelre, úgy ahogy megjósoltam, megjött a szél. Elkezdte lengetni a fákat. A fák hajladoztak és követték a szél erejét . A széllel együtt lassan elkezdtek sűrűsödni a fellegek. Ahogy felnéztek a nyulak az égre, láthatták, hogy egyre feketébbek felhők vannak az égen.

--- Ebből nagy zuhé lesz.

----Hát remélem nem olyan nagy, mint aminek látszik. Szerencsére mi egy kisebb dombra csináltuk a lakásunkat így talán megússzuk a sok vizet. Az erős szél ágakat tört le és a vihar egyre erősödött.  A felhők hamar összeterelődtek és megindult az égi áldás. Csak esett és esett napokig. Az esőfelhő utánpótlás nem akart megszűnni, egy héten keresztül megállás nélkül esett. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy az erdő laposabb részét elárasztotta a víz. A mélyebb részekben patak indult el útjára az erdő széle felé, magával sodorva egy csomo levelet ás ágat. Az előző eső megmutatta, hogy hol hiányos a nyulak fészke és mivel még akkor időben kijavították, most nem ázott be .

Milyen megnyugtató, hogy egy biztonságos fedél van a nyulak feje felett. Néha –néha kinéztek az erdőre, sőt amikor kicsit csendesedett a vihar a fák lombkoronáját kihasználva elmentek megnézni, hogy néz ki az erdő ilyen nagy eső után. Hát bizony amióta ez a nyúlcsalád ebben az erdőben él ,ilyen nagy esőzés még nem volt .A mélyedésekben kisebb tavak keletkeztek és amint megteltek,  kis patakok kötötték össze egymást a másik kisebb tavakkal. Azok az állatok, akik nem tudtak elbújni az eső elől azok bizony teljesen átázva álldogáltak a nagyobb fák lombja alatt. Amennyire lehetett összebújtak, hogy melegítsék egymást. Most nem volt ellenség, csak barát. A mélypontokról az állatok mind feljebb húzódtak a magasabb pontokra. Az égi áldás a hetedik napon kezdett felszakadozni, majd elállt az eső. A szél is megenyhült és csak kellemesen fújt. Az állatok hamar megszárították bundáikat,de az erdő talaja tocsogott a sártól, és minden állat  mélyen belesüllyedt az erdő talajába. Az erdőben alig lehetett közlekedni. Szerencséjük volt a nyulaknak, hogy megtanultak a fákon közlekedni, mert így nem kellett a sárban mászkálniuk. Bár a fák törzsén is nehéz volt a járás, mert síkos volt és nagyon kellett kapaszkodni, de így legalább el tudtak jutni az erdő más pontjára is. Az erdő talaja annyira át volt ázva, hogy nem volt képes elnyelni a rengeteg lehullott esőt. A sok sárnak csak a vaddisznók örültek, dagonyáztak is benne éjt nappallá téve.

Sok kis patak vezette el a felesleges vizet az erdőből, így csak a mélyebb pontokon maradtak meg a kis tavak. Hamar tele lett békákkal és más vízi élőlénnyel. A patak annyira megduzzadt,hogy majdnem kilépett a medréből. Az idő mulásával a dombosabb területek lettek előbb szárazabbak, bár a sok lábnyom, jól felszántotta egy kicsit . Lassan kezdett az élet helyreállni . A fű kezdett néhol megjelenni , bár magasra nem tudott megnőni ,mert mindig lerágták az állatok. Egy hónap telt el mire újra a régi volt az erdő,az állatok lassan szállingóztak vissza a régi megszokott helyűkre és lehetett végre hancúrozni úgy, hogy senki nem lett sáros. A fák elvesztették harsány zöld színüket és átfordultak a sárga szin felé és  levelek sárga színben kezdtek tündökölni. Ez pedig már az ősz előjele. Bár még a nap melegen süt és nagyon jó ahogy bőrünket melegítí ,de a reggelek már kezdtek hűvösebbek, lenni. Reggelente már láthatóvá vált a lehelet aztán, ahogy jött fel a nap és átmelegítette a levegőt , elmult.Feltartóztathatatlanul közeledett az ősz.

Vége  a  34. résznek