21. MANÓ MESE

21. Manó mese

                                KÜLÖNLEGES  FOGAT

A napok gyorsan suhantak el egymás után. Az eső öntözte, a nap pedig éltette a virágokat. Kertben a virágok hada pompázott, színével díszítette, illatával növelte a kert szépségét. Csodálatos látvány a színek kavalkádja. A gaz is nőtt eleget, bár mi úgy vagyunk ezzel, hogy csak azt húzzuk ki, ami már zavaró és eltakarja a virágot.  Azt is megmondom miért: a gaz takarja a földet és nehezebben szárad ki, de ha már olyan nagy, hogy eltakarja a kultúrnövényt, kihúzzuk. Ez nem azt jelenti,hogy tele van a kert gazzal, hanem azt,hogy a nővények között gaz  is található és legtöbbször a gaz veszi át a gombás betegségeket. Amint látom, hogy a gaz fertőzött, kihúzom és a gazzal együtt kidobom a fertőzést is. Ha teljesen tiszta, akkor a szép növényt, előbb megtámadja a betegség, azaz előbb lesz beteg. Ez olyan, mikor a kisgyereket óvjuk mindentől és steril körülmények között tarjuk és amint kikerül a közelünkből, megbetegszik. Ez után arra lehet következtetni, hogy nincs a gyereknek ellenálló képessége, gyenge az immunrendszere a különbözö bacilusok  ellen. Védekezni azért minden képpen kell,hogy a virágok ne hervadjanak, inkább diszitsenek. A kertünk nem steril, van benne gaz is ,bár nem számottevő. Ha esetleg  arra jársz, mindig találsz nyílott virágot, kora tavasztól késő őszig. mert  mindig van a kertben virágzó növény. Sőt még télen is van benne szín, mert van olyan bokor, ami a piros vesszőjével díszít és van olyan, amelyik a bogyójával. Ha nagyon óvatosan és csendben közelíted meg a kertet, lehet, hogy meglátod a kerti manókat, amint  serényen sürgölődnek a kertben. Bár nagyon nehéz őket felfedezni, mert őrt állítanak és van egy füttyjelük, amivel értesítik egymást, aztán eltünnek a szemek elől.  Az őr egy magasabb fa ágán  ül, az ágak takarásában, és messzire ellát, minden mozgásra felfigyel és jelez és van idejük eltünni.Tehát ha valami furcsa hangot észlelsz, az lehet, hogy a manóktól származik. Szerintem hiába nézel körül, nem látod meg őket, mert a jelre eltünnek, elbújnak,. és zöld ruhájukkal beleolvadnak a környezetbe.Még ha a fűben hasalnak, akkor se lehet nagyon látni, mert a zöld ruha segítí őket az eltünésben.

    A kertünkben, aránylag elég szép rend van.

    De, nemcsak a kertben kell rendet tartani, hanem a düledező melléképületet is érdemes lenne felújítani. Persze ehhez anyagi háttérnek is kell lenni. Mire összegyűl a felújításra a pénz, meg kellett szervezni a mesteremberek csoportját.

 Elsőnek a kőművesek léptek a porondra. Félig lebontották az egyik oldalt és elkezdték az alapot is kiásni. Majdnem egy méter mélyen lementek. Természetesen a manóknak nagy érdekesség volt ez az egész. Ott leselkedtek a nagy rebarbara levelei alatt.  Mindennap mikor befejezték a kőművesek a munkát, csend borult a kertre, ekkor jött el a manók ideje. Kötélen lemásztak a gödörbe és futkároztak az alján, míg meg nem unták. Csak sötétedéskor hagyták abba. A mesteremberek már teljesen lebontották a düledező falakat és ki volt ásva az alap, mikor ismét a gödör alján futkároztak a manók. Beszédet hallva a manók, hozzácsapódtak a gödör falához és mélyedésekbe bebújva elhallgattak. Közben odaért a családfő a gödörhöz és magyarázott valakinek milyen lesz az elképzelt épület. Természetesen benéztek a gödörbe is, de nem figyeltek bele tüzetesen, így nem vették észre, hogy kis élőlények vannak az alján. A Papa és a Mama természetesen nem mondta el még a családnak sem, hogy mennyi manó él a kertben, így nem is tudtak róluk. Eddig nagyon jól el tudtak bújni a család elől. Ez persze állandó figyelmet igényelt, és állandó bújócskát. Tehát, mint mondottam, vagy nyolcan olvadtak bele a falba, mozdulatlanul, elbújva az emberi szem elől. Sikerült ismét láthatatlanoknak maradniuk az emberek előtt. Nagyon izzadtak a gödör alján félelmükben, míg végre a két ember befejezte a gödör szemrevételezését, és bementek a házba. Ismét csend lett a kertben, a manók elválhattak a gödör falától. Lesöpörték magukról a földet, már amennyire sikerült, és kimászva, hazaosontak. Otthon aztán lekefélték magukról a földmaradványokat.

---- Ezt, megúsztuk! Majdnem lebuktunk.

---- HÚ, de közel voltak hozzám. Mikor belenéztek a gödörbe, még az arcomat is bekentem földdel, nehogy meglássanak.

---- Hát bizony majdnem becsináltam én is.

Másnap folytatódott a munka, mert jött egy betonkeverő és beleeresztette tartalmát a gödörbe, amely addigra már ki volt zsaluzva. Mikor megszikkadt levették a zsalukat és ottmaradt a megkötött beton alap. A manók csak messziről figyelték az eseményeket, nem mertek a közelébe menni az alapnak. Miután alaposan kiszáradt jöttek a kőművesek és elkezdték felhúzni a falakat. Ez már érdekesebb volt a manóknak, lesték is eleget, hogyan emelkedik mind magasabbra a fal. Munka után futkároztak eleget a sok tégla között. Egyikük olyan szerencsétlenül lépett, hogy beleesett a megmaradt malteros edénybe. Úgy kellett kihúzni belőle, mert valósággal beleragadt.  Hiába kapálódzott, a malter fogva tartotta. Gondolhatjátok, hogyan nézett ki, mikor kihúzták belőle. Mindenki nevetett rajta.  Úgy csúfolták, hogy „malteros manó „volt, aki azt mondta „koszfentő „koszocska, kosz okos, malteros manó.

Mire hazaértek, megszáradt rajta a ruha és olyan kemény lett, hogy mikor levette, neki lehetett dönteni a falnak. Otthon aztán volt ám nagymosás, nem győzték a vizet cserélni a teknőben. Így jár az, aki ennyire kíváncsi, és hebehurgya.

  A falakat két hét alatt felhúzták. Miután a falak álltak, megvárták, míg megszikkad, aztán jöttek az ácsok. Volt nagy fűrészelés és kopácsolás, lassan elkészítették a tetőt.. Majd befejezték a tetőteret.  Ez is érdekelte a manókat. Munka után loptak csoszolt  leceket,szegeket és kerek lemezeket, drótokat, palákat, kátránypapírt, kötelet, sok deszka és léc maradékot, meg még sok apró dolgot.  De legfőbb értékük a lemezek voltak. Beindították a kovácsolást. Kopogtak majdnem égész nap. Természetesen mindig állt kint valaki, nehogy meglepetésben legyen részük. Amint arra jött valaki, a kalapálás abba maradt, majd mikor kellő távolságra elment, újra kezdődött a kopácsolás.

Fogalmam sem volt mit kalapáltak annyít. Minden nap kimentünk a kertbe, és hallhattuk a kalapálás gyenge hangját. De hiába voltunk kiváncsiak várnunk kellett arra, hogy előhozzák  munkájuk eredményét.  Később aztán megtudtuk, hogy mit is csináltak annyira. Láttam a kalapálás eredményét, amitől nagyon meg is lepődtem. Képzeljetek el egy kétkerekű kocsit, két hosszú rúddal, ami közé, egy patkány volt befogva. Meg is mutatták, hogy milyen gyorsan tudnak vele száguldozni. Futott a patkány csak úgy pattogott a kocsi, rajta ült egy manó, aki irányította. Azt hittem, hogy lerepül róla, de olyan furcsa volt az egész. Néztem-néztem és rájöttem, hogy odakötözte magát.

--- Ez nem jó ötlet,- mondtam-, mert ha véletlenül felborul a kocsi, akkor a patkány tovább rohan és magával húzza a kocsit manóval együtt. De ha már benne vagytok a kalapálásba, akkor szedjétek újra szét és úgy csináljátok meg, hogy legyen rugózása.

       Ez után megbeszéltük, hogy hogyan kellene berakni a rugókat a kerék és kocsi felsőrésze közé. Elmentem a kamrába és kerestem olyan rúgókat, amelyek nagyságra illenek a kocsihoz. Több félét is vittem, és a helyszinen döntöttük el melyiket használják fel.

 Ismét nagy kalapálás és szerelés kezdődött.

 Nagyon értelmes kis lényeknek tartom őket és bíztam benne, hogy a megbeszéltek alapján készítik el. Sokáig dolgoztak.  Két nap altt el is készült, bemutatták nekem. Nagyon jól működött.  Most már csak a kerekek pattogtak  a kocsi szinte simán ment, nem rázkodott. Nagyon örültek neki. De nem hagyott békén egy gondolat:

--- Mondjátok, mire kell ez nektek?

--- Hát a könnyebb szállítások végett. Így nem kell kézbe cipelni a szerzeményünket, vagy gurítani, hanem felrakjuk a kocsira és hazahozzuk. Csak könnyebb így, mint kézbe cipelni.

--- Igaz !- volt a véleményem.

  Pár hét mulva, találkoztam az emberekkel és beszélgetni kezdtünk, mindig felhozták, hogy néha-néha eltűnik a kertből, hol egy karalábé, vagy karfiol, répa, paprika paradicsom. Egyszóval mindig eltűnik valami apróság. Érdekes mondtam:

--- Nálam nem tűnik el semmi, vagy talán nem veszem észre?

Majd bolond leszek nekik megmondani, hogy kik viszik el a kertek terméseit. Egy biztos; nekik is meg kell élni valahogy. Nem olyan nagy az a veszteség, ami éri őket, amit meg elvisznek, csak kis kár az embereknek.

Amióta ismerem a manókat, még egyetlen embertől sem hallottam, hogy látta volna őket. Tehát úgy kell vennem, hogy nincsenek. Én nem mondtam el senkinek, így tőlem nem tudhatja meg senki. Ha akkor nem látom meg véletlenül, talán most sem tudnám, hogy itt vannak a közelemben.

    Engem inkább az a gondolat foglalkoztatott, hogy hol tartják a patkányt, vagy, hogy hogyan szelídítették meg egyáltalán. Még csak elképzelésem volt hol lehet.  Hosszas keresés után sem jöttem rá. Aztán egyszer véletlenül benéztem a lucfenyő alá, és megláttam, hogy a régi szálláshelyüket szélesítették ki és a nagy kő alatt tartják a kocsit is és a patkányt is. Nagyon jól álcázták az egészet. Egy elcsúsztatható palaajtót láttam a nagy kő előtt. De olyan liánt ültettek a kő mellé, aminek nem kell erős napfény, jól takar mindent, viszont ha muszáj, akkor elhajlítható és a kocsival ki lehet járni. Tehát, álcázásból, jelest érdemelnek. A patkányt meg, kölyökként szelidítették meg úgy, hogy

mindig raktak ki neki élelmet, de elkezdték eteni kézből is . Így aztán megszokta,hogy manók veszik körül, mindig kap élelmet és csak keveset kell érte dolgoznia.

 Jó sokáig nem hallottam felőlük. Aztán egyik nap ismét kérték a segítségemet. Két centi vastag szivacsot kértek.

--- Minek ez nektek- kérdeztem.

--- Megmondom, ha nem tiltod meg.

--- Dehogy tiltom.

--- Tojást akarunk hozni a patkányfogattal- volt a válasz.

--- Aha, tehát nehogy összetörjön- csodálkoztam. Jó rendben megkapjátok.

Adtam nekik egy jó nagy darabot. Kibélelték a kocsi belsejét vele. Mióta ezt használják, csak néha hallom a kocsi zörgését, de azt is csak épphogy.

Én azon csodálkozom, hogy még mindig nem buktak le. Ez azt jelenti, hogy körültekintően, jönnek mennek, körbenéznek és kihasználják a lehetőségeket. Csendben, gyorsan és láthatatlanul dolgoznak.

 Én nagyon drukkolok nekik.

                          folytaTJUK