Babalap
Babalap
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Hogy tetszik az oldal?

Király
Elmegy
Láttam már jobbat is
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nyúl mese 20.

 20.  Nyúl mese

            NYÚL  MESE  XX.

                  A   PÉNZ

az  erdőben történt eseményekről hamar tudott mindenki, csak úgy szárnyalt végig az erdőn, ahogy az állatok  elmondták egymásnak.  Volt amelyik állat csodáról beszélt, de voltak akik tudtak róla,de nagyon hallgattak . A nyulak nagyon  tudnak hallgatni, nem mondták el senkinek, hogy  ők voltak akik okozzák az események bekövetkeztét.  Inkább úgy állították be a dolgokat, mintha csodatörtént volna.

 --- Nem kell senkinek sem tudni arról,hogy mi vagyunk a dolgok mögött!,- mondta az apa. A nyulak megfogadták, nem beszélnek senkinek róla. Folytatták mutatványba illő tornázásukat . Éppen az erdőben játszottak, mikor egy idős házaspár ballagott  elő a fák közül. Napraforgót  eszegettek , néha egy kis mogyorót. Megálltak megpihenni, és  leültek a leterített takaróra.  Beszélgettek, és közben eszegették a napraforgót és a mogyorót.  A mókusok felfedezték őket, és odasettenkedtek . Elkezdtek  mag után kunyerálni. Az idős férfi benyúlt a  zsebébe ,kivett belőle egy pár mogyorót, és odadobta a mókusoknak .Felkapkodták a mogyorót  és befalták.  A nyulak ott voltak a közelükben és  hallották mit beszélnek: 

---- Nem  tudjuk fizetni a lakás bérletét,- mondta a férfi. 

--- Sajnos kevés a pénzünk!,- mi lesz ha elárverezik  a házat a fejünk fölül ?

Szép lassan a nyulak is előjöttek.

 ---- Nézd, nyulak!  Legközelebb  ha kijövünk, hozzunk nekik sárgarépát.                           Aztán lassan felálltak és mentek tovább, andalogva. Alig ment el az idős házaspár, egy ember jött az úton, kezében egy furcsa zsák. Gyakran körbenézett, keresett valamit,mintha megtalálta volna, megállt. Elkezdett ásni. Sokáig ásott, gyakran körbenézett, mintha félne valamitől. Néha megpihent, aztán folytatta az ásást. Mikor elég mélynek találta,  tett  bele fakérget és erre rakta rá  a zsákot, betemette. Ismét körbenézett, majd sietve távozott.

Alig várták a nyulak,hogy elmenjen. Kaparták a földet, mivel laza volt a talaj hamar kiásták a zsákot ,és elvitték. Képzeljétek  pénzzel volt tele

---- Nem baj, majd odaadjuk valakinek,talán, annak  az idős párnak, akiknek nincs pénzük a lakásra ! Várjunk, majdcsak jönnek még az erdőbe.

A nyúlodú egyik részébe vitték a pénzt. Úgy gondolták, hogy majd adnak belőle valakinek.

Teltek múltak a napok, aztán az egyik nap megjelent  az idős házaspár. A mókusok már ott ugráltak  körülöttük, de a nyulak is előmerészkedtek és tisztes távolságból nézegették a házaspárt. Mikor aztán elővették a sárgarépát és leszórták a földre megindult  a nyúl had, és felkapkodták a répát. Feketefarkú hazaszaladt és a pénzből két  köteget  berakott a szájába és loholt vissza a párhoz, majd  lerakta eléjük. A pár csak nézett és nem hitt a  szemének. Annyira fura volt a dolog és váratlan,hogy  még megszólalni sem tudtak. Annyira meglepődtek, hogy csak  nagy sokára  esett le náluk,hogy pénz  van előttük. Végre hozzá mertek nyúlni és  látszott  az arcukon az öröm ,hogy a lakásuk ezzel  meg van mentve. Felvették , és hálálkodva a gondviselésnek aztán  elindultak haza. Az idős házaspár nagyon sokszor kijött az erdőbe és hoztak élelmet a nyulaknak  és a mókusoknak. A  lakásukat  meg tudták menteni a kapott pénzből, és szerencséjüket  a hozott  élelemmel  hálálták meg .

 ----  Apa! Te mindig meglepsz minket valami jó tettel !,

- -- mondta az egyik nyúlgyerek

. Feketefarkú gondolatai messze jártak, arra az emberre  gondolt  aki a pénzt elrejtette a földbe . Mert mi van ha visszajön, és keresni fogja a pénzt, vajon mit fog csinálni ?

vége a  XX. RÉSZNEK

 
óra
 
Számláló
Indulás: 2007-03-17
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.