2. FARKAS MESE

2.                       Farkas  mese

                              A FARKASCSAPAT

 Egy idegen farkasnak, a farkashordába bekerülni nagyon nehéz. Ha mégis befogadják akkor, mindig a legutolsó helyet tölti be a rangsorban, mindaddig amíg ki nem harcolja magának ,hogy ő az erősebb. Lupusz nem akart bajba keveredni, ezért elfogadta, hogy ő van az utolsó helyen, de  legalább most már  tartozik valahová. A hordát egy ARCS névre hallgató nőstényfarkas vezette. Alatta a rangsorban TIKI állt, egy öregedő mogorva hím farkas. A további rangsor szerint, VOPI, LUCA, TAMÓ, MÁLÓ, HUCA és NAKÓ állt, és természetesen utolsónak LUPUSZ.  Nacó örült, hogy elkerült az utolsó helyről és Lupusz rangsorban alatta áll. Vicsorgott is rá eleget, ezzel is mutatva, hogy rangnsorban felette áll. Lupusz beletörödött abba, hogy minden alja munkát neki kellett elvégezni, neki az volt a fontos, hogy szabadon élhetett az erdőben és oda mehetett ahová akart. Annak is örült,hogy mozoghatott és nagy területeket bejárhatott, nemcsak a szűk ketrec rácsai között. A szagok és illatok egész mások voltak mint az állatkertben. Érezte a föld és virágok illatát, az erdő szabad levegőjét és ez boldogsággal töltötte el. Élelme mindig volt és  neki jelen pillanatban  ez volt az igazi élet. A többiek gyakran éreztették vele, hogy ő csak egy hozzájuk csapódott farkas, és nyomatékot is adtak vicsorgással, hogy ő a ranglétra alján van. Már eltelt egy hónap és nem is volt baj, mindaddig a bizonyos napig, amikor a horda nem tudott élelmet felhajtani. Lupuszt éppen otthon hagyták a kölykökre vigyázni. A csapat egész nap nem evett és a legnagyobb baj az volt, hogy Nacó figyelmetlensége miatt, a kergetett vad, elmenekült. Arcs nagyon mérges volt rá. Jött ment, nem tudta mit csináljon. Éhesen koslatott  a kotorék körül, napok óta csak egeret tudtak fogni. Lupusz nem akarta bevárni, mikor tör ki a balhé, szeretett volna egy kicsit mozogni, meg már unta a kölykök feletti felügyeletet, ezért elkéredzkedett egy kis sétára. Céltalanul elindult a hegy teteje felé, meg akarta mozgatni elgémberedett izmait. A szél a hegy felől fújt. Lassan poroszkált az erdő fái között, egyszercsak egy gyenge fuvallat meghozta a préda szagát. A fák közül kilesve,  több hegyi kecskét látott legelni az erdő füvesebb részén. Ezek a hegyikecskék nagyon jól tudnak a sziklákon ugrálni,de időnként azért lejönnek legelni az erdőszélre, itt ugyanis gazdagabban nő a fű. A rátámadók elől úgy menekülnek el, hogy felugrálnak egyik szikláról a másikra. Nagyon nehéz utánuk menni. Hamár a sziklákon vannak, nem érdemes követni őket. Lupusz lelapult és figyelte őket, közben azon gondolkodott, hogyan kerültek ide ezek a kecskék és hogyan lehetne belőlük legalább egyet elkapni. Sokáig töprengett és arra a következtetésre jutott, hogy a kecskék bizonyára látták a farkashordát hazafelé tartani és úgy gondolták, hogy elmúlt a veszély és  lejöttek az erdő szélére legelni. Egyikük sem számított rá, hogy éppen arra fog bóklászni egy magányos farkas. Lelapulva, lassan kúszva, a fűbe beleolvadva, közelítette meg a legközelebbi kecskét, majd a meglepetés erejét kihasználva ráugrott. Sikerült elkapnia a nyakát és megfojtotta. A többi kecske elrohant a biztonságos sziklákra. A kecske nagy biztonságban érezte magát nem számított rá, hogy támadás érheti. Ez a tévedés aztán végzetesnek bizonyult, mert a farkas áldozata lett. Mikor kimúlt, Lupusz  a nyakánál fogva hazahúzta. Volt ám meglepetés mikor beállított a kecskével. Bebizonyította, hogy egyedül is képes vadászni és az élelmet megosztani a többiekkel. Arcs evett először meg a kölykök, aztán a maradékot elosztották. Luca aki negyedik volt a farkasok között, az erősebb rang jogán, el akarta venni Lupusz elől a maradék húst, ám ezt ő nem hagyta és összeverekedtek.

Sokáig marták egymást, kavarogtak,forogtak, keringtek, bucskáztak, harapdálták egymást, végre Lupusznak sikerült elkapnia Luca nyakát és morogva leszorította. Nem harapott bele a nyakába, de jó szorosan tartotta. Luca lecsapta a füleit jelezve,hogy megalázkodik Lupusz előtt. A szürkefarkas elengedte, bár még mindig vicsorgott rá. Mindenki elismerte győzelmét és ezzel egyből felemelkedett a negyedik helyre a rangsorban. Ez már valami, gondolta Lupusz, így már jobb. A többiek látva a harcmodorát és győzelmét, nem mertek belekötni, elismerték negyedik helyét.

Még nagyobb lett a tekintélye, mikor elindultak vadászni és  megálltak a juhok sziklája közelében.Mintha megértette volna Arcs gondolatát, finoman szólt hozzá, a juh vadászatról.

--- Most nem alkalmas juhokra vadászni.

--- Már miért ne lenne,- szólt a főnök,- Én döntöm el, mi legyen.

Lupusz tudta, hogy a szél felőlük fúj, és a juhok megérzik a szagukat, ezért nem alkalmas rájuk támadni, de nem szólt róla. A juhok már messziről megérezték a farkasok illatát és rohantak a sziklák védelmébe, onnan mekegtek vissza. Persze, hogy nem fogtak egyet sem. A főnök, nem akart szégyenben maradni, ezért azt mondta:

--- Igazad van a mai nap nem alkalmas,- és poroszkáltak tovább.

A főnök nem felejtette el,ezt az esetet: úgy gondolta, hogy néha érdemes erre a társára hallgatni.Sokáig keresték az élelemnek valót, eredmény nélkül. Közben elértek egy aránylag sekély hegyi folyóhoz. Tanácstalanul álltak meg mellette.Lupusz ahogy figyelte a vizet, mozgást észlelt benne. Bemászott a szügyig érő vizbe és várt. A többiek azt figyelték mit akar csinálni. --- Hát ez meg mit akar,--gondolták. Állt mozdulatlanul egy darabig, aztán belevágta a fejét a vizbe és mikor kiemelte egy hal vergődött a szájába. Kidobta a partra, újra várt türelmesen, aztán megint belecsapott a vizbe és mégegy hal repült a partra. Most már a többi farkas is belegázolt a vizbe és ahogy látták Lupusztól, úgyan úgy csinálták ők is. Micsoda hatalmas halfogás lett belőle. Mindenki jól lakott.  A finom ebéd után lustán leheveredtek, egy kicsit meghemperegtek az avarban, aztán elindultak vissza. Egy pár halat azért vittek haza a kicsinyeknek, mert nem akartak üres kézzel hazamenni. Ám a hazafelé úton, sikerült egypár nyulat is elejteni. Útközben találkoztak egy vadmacskával is, amely felrohant a fára előlük, onnan fújt rájuk és meregette a körmeit. Igaz jól megkergették és a fa biztonságot adott neki.  Lupusz látta a hegyes körmöket, egy kicsit tartott tőle, nem ment bele a hajkurászásba. Mikor beleuntak a horda otthagyta a vadmacskát, felkapták a nyulakat  meg a halakat és mentek tovább hazafelé. Útjukat egy barna medve keresztezte, élelem után kutatva. Bizonyára a halak szaga vonzotta arrafelé. Mikor meglátta őket felágaskodott, erőteljesen bőgött és kapálózott az első lábával.Kikerülték ugyan és nem bántották. Megcsodálták erejét, hogy  milyen nagy, de senki sem vállalkozott, hogy nekimenjen. Hatalmas mancsai voltak amelyeket meg is mutatott. Egy darabig kergette őket, de mivel gyosabbak voltak, hamar maguk mögött hagyták őkelmét. Miután  otthagyták  az irányt a kotorék felé vették. 

Hamar  hazaértek, minden éhes szájat megetettek és nyugovóra tértek.

Arcs gondolatban már lemondott vezéri tisztjéről és átengedte a kezdeményezéseket Lupusznak. A Fönök, inkább csak látszat intézkedéseket végzett. Gyakrabban fegyelmezte  a fiatalok eldurvult hancúrozását. Ezekben a fiatalokban  még benne volt a játékosság, bár a kiscsapat kezdett felnőni,össze-összecsaptak még, próbálgatták erejüket, de már látszott, hogy előbb-utóbb be kell vonni  őket is a vadászatba.

Első lépésként a fegyelemre kell őket megtanítani, aztán a helyszíni vadászat fortélyaiba kell őket beavatni, de csak mindent sorjában egymás után. A tanítás nem várat sokáig magára.

Az elmesélt élményekkel aludtak el a fiatalok. Álmukban ők voltak a főnökök, a vezérek, ők dirigáltak és vezették a csapatot, aztán az álomban a legnagyobb tetteket vitték véghez.. Aludjatok és álmodjatok, mert ti vagytok a falka ujabb reménységei és közületek kerül majd ki egyszer, a falka vezére is.