GÓLYA   ÉS   BÉKA mese.                                                                            Az 5000. látogató tiszteletére.

                    A   megnyert   fogadás 

Nem messzire tőlünk található egy vízzel elárasztott mélyebb terület.  Senki sem akart  íde építkezni, mert az év nagy részében víz alatt áll. Úgy hívtuk, hogy Lápos. Bár semmi köze a lápos vidékhez, és nem is mély. Lényege az, hogy kicsit agyagos a talaja és a víz nem tud beszivárogni a mélyebb részekre. Tehát a víz megmarad a felszinén.  Mivel a víz tartós, rengeteg vízi állat telepedett bele. Volt itt  többek között sok csibor, tegzes, szúnyog lárva, amelyet böségesen fogyasztottak  a békák. Nagyon jó soruk lehetett, mert ekkora békák máshol nem voltak megtalálhatók.  

 Akárhányszor arra jártam, mindig hallottam a békák kuruttyoló énekét. Sokszor kiültem a vizes terület partjára és figyeltem a környék állatvilágát. Sok gázló madár látogatta ezt a területet.  Azért, hogy nehogy elriasszam őket, behúzódtam az egyik bokorba és a bokrok ágai között figyeltem a madarak mozgását. Megfigyeltem, hogyan lépked a gólya,hogyan kapja el a vízben élő állatokat, a békákat és a kisebb halakat. Érdekes volt a mozdulatlansága,  mikor kitartóan várt a zsákmányra, aztán lecsapott és már ott ficánkolt  egy halacska a szájában. Kivárta az alkalmas pillanatot,  hogy élelemhez jusson.

        Amig figyeltem a gólyákat, elgondolkoztam. Gondolatom elkezdett szárnyalni és  eszembe jutott egy érdekes kis történet. Néztem előre és annyira belefelejtkezdtem a gondolatainba, hogy  a külvilágból nem észleltem semmit, csak a kigondolt  történet járt az eszemben. Szememre mint egy fátyol zuhant rá a belső látásom. Szinte el is felejtettem, hol  vagyok. Lelki szemem előtt láttam azt a két ereje teljében lévő békát, akik állandóan azon vitatkoztak egymással, melyikük az erősebb, De, soha sem jutottak dülöre.  Akár hányszor összecsaptak, mindig döntetlen lett a vége. Nemhogy abba hagyták volna a csatározást, inkább mindig ujabb eszeveszett  dolgokon törték a fejüket.

    Az egyik békát úgy hívták Breki, a másikat  Kori. Mindketten jó barátok voltak. Gyerekkoruk óta ismerték egymást. Együtt jártak békaiskolába, sőt egy padban is ültek és mindent megtanultak, amit a békatanító megtanított nekik. Kijárták a béka iskolát és utolsó intelemként a békaszülők arra tanították a csemetéiket, hogy kerüljék el a gólyákat, ha nem akarnak az ebédjükként végezni. 

Ez a két barát nem haragudott egymásra, ám állandóan nagyzoltak egymás előtt. Mégpediglen azért,hogy felülkerekedjenek a másik felett.

Amint egy kis előnyre jutott valamelyik, már azt kiabálta.

--- Győztem, győztem! - aztán mikor lehagyták, már ismét hallgatott.

Ha valamiben nem jutottak dülőre, folyton más erőnléti próbát kerestek. Állandóan bennük  volt az a tudat, hogy győzni kell a másik felett, más nem is lebegett a szemük előtt. Néha mikor kifáradtak,abbahagyták a vetélkedést, ám, ez csak látszólagos volt, mert a két barát állandóan azon törte a fejét, hogyan tudna felülkerekedni a másikon. Most  is éppen azon versenyeztek, melyikük tud nagyobbakat mondani. Akkorákat hazudtak amekkorát csak be lehetett adni a másik félnek. Mikor kifogytak az érvekből abbahagyták. Egy idő után ez is unalmassá vált.

Aztán  már a hazugságokból is kifogytak. A vita abbamaradt, de egy  újabb témának a bevetésén gondolkodtak. Állandóan nagy vitában voltak, sokszor figyelmen kivül hagyták még a veszélyt is. Azon csodálkozom, hogy a nagy vitában, nem kapta még el őket a gólya.

 Közben mindegyik azt híresztelte magáról, hogy ő tud a legmesszebbre ugrani. Mikor aztán versenyre került a sor, hol Kori, hol pedig Breki volt a győztes. Mivel nem tudták eldönteni melyikük ugrik nagyobbat, más verseny témát kellett választaniuk. Valamelyik nap azt mondja Breki.

--- Próbáljuk ki melyikünk tud nagyobb pofont adni.  

---- Áááá !, ez bolondság!  

---- Akkor verjünk meg valakit .

--- Ez sem jó,mert akit megvertünk, az nem tudja eldönteni, hogy ki ütött nagyobbat!              

--- Vagy talán próbáljuk meg, melyikünknek erősebb a hangja.

--- Jó hát legyen. De ki dönti el, hogy melyikünk hangja jobb.

--- Kérjük meg az öreg békát, aki a tó közepén lakik, hogy döntse el ő, melyikünknek erősebb a hangja.

Átúsztak a szigetre. Az öreg béka éppen sütkérezett a napon.

--- Hát ti miért zavarjátok a nyugalmamat, talán nincs elég hely ebben a nagy vizi világban?

-- De van, kedves öreg béka. Mi szeretnénk egymással versenyre kelni. Azt szeretnénk eldönteni, melyikünk hangja erősebb, - közölte tisztelettel Kori.

Az öreg béka felhúzta a szemöldökét, Breki azt hitte nem érti amit mond, ezért ujra mondta, amit Kori már mondott.

--- Szeretnénk, ha Te döntenéd el, hogy melyikünknek erősebb hangja, - fűzte hozzá Breki

-- Értettem, hogy mit kérdeztetek, de nem ez a gond. Ne a hangotokkal versenyezzetek, hanem találjatok ki valami mást. Ha tudtok várni egy kicsit akkor, rövidesen megmondom, mit csináljatok.

  Az öreg béka elgondolkodott, eszébe jutott, hogy amikor ő fiatal volt, akkor is volt két fiatal béka, ő és a barátja akik vetélkedni akartak a győzelemért, hogy melyikük legyen az első.

Lefutott a szeme előtt a régi emlék  és egy nagyon régi vetélkedő rémlett fel előtte. Ő is ugyan így harcolt a barátjával az elsőségért és a barátja győzött, bár őt, az óta nem látta senki. Mikor keresték, mindenkinek azt mondta, hogy a győzelem az övé lett, amit a barátja nem akart elismerni.   Úgy gondolta ráveszi a fiatalokat arra, versenyezzenek úgy, ahogy ők akkoriban. Végül azt mondta:

--- Szerintem úgy versenyezzetek, hogy az győz, amelyik előbb tud felmászni, vagy felugrani egy gólya hátára.

--- Ez nagyon jó!  Ez nagyon mulatságos.

--- Ez az igazi bátorság!

A két szeleburdi otthagyta a szigetet. Alig mentek el, az öreg béka elkezdett hangosan, kárörvendöen nevetni.

-- Két ilyen bolond békát !- mondta félhangosan, - ezeket sem látom többet,- és sütkérezett tovább.

   A két barát külön-külön próbálta kitalálni, hogyan jusson fel a gólya hátára. Ötleteiket azonban dicsekvés képpen, elmondták egymásnak.

   Kori, úgy gondolta:

--- Felugrom a földről a gólya hátára és kész.

--- A gólya nagyon fürge mozgású madár. Nehéz a környezetében megmaradni, hogy ne lásson meg. Ha ugrassz szerintem már a levegőben elkap, és hamm, már bent is vagy a csőrében. Jobb lenne inkább ugróbotot használni. Ezzel talán gyorsabb lenne - mondta Breki

-- Á, ez sem jó! Hová szúrod le, a mély vizbe? Olyan husszú rúd kellene amit nem is birsz el. Aztán, ha elbírnád, nekiszaladsz, hogy fellendülj, meglátja a mozgásodat, és hamm, - jegyezte meg Kori.

--- Felmásznék egy bokorra és mikor arra jár, ráugrom,- vette elő az ötletet Breki.

--- Nehéz lenne kivárni, hogy mikor megy arra egy gólya,- cáfolta meg Kori.

--- És ha felmásznék egy magas fára, aztán onnan ugranék a hátára? - fantáziált Breki

--- Hol látsz te itt magas fát ezen a mocsáron?- Kori egyből lehurrogta.

--- Tényleg itt olyan nincs. De bolond vagyok,- ismerte be Breki.

--- Hát akkor, hogy legyen?- kérdezte Kori.

Csend lett egy időre a két barát között. Mindketten elmerültek a gondolataikban. Aztán Breki szólat meg először:

--- Tudod, mit csinálunk, mindegyikünk csinál egy kötélhurkot, amelynek fogjuk majd a végét. Majdnem a viz tetejéig tesszük, és amelyikünkébe belelép a gólya, az megrántja a kötelet, ami rászorul a lábára, ettől megijed, felszáll és onnan már könnyebb a hátára lehet mászni,- mondta el az ötletet Breki.

Az ötlet mindegyiküknek tetszett. Lázas munka kezdődött. Csináltak maguknak hurkot, kirakták a víz teteje alá, hogy ne nagyon látszodjon, n és várták az éppen arra bóklászó gólyát. Mikor a nagy madár megközelítette őket, vettek egy nagy levegőt és lebuktak a víz alá. Várták, melyik hurokba lép bele a gólya.

Lassan közeledett a nagy madár  megfontoltan lépegetett és egyszer csak belelépett a Kori által kirakott hurokba.

Kori látta a viz alatt, hogy a gólya belelépett. Megrántotta a zsinórt, amely rászorult a gólya lábára. Megijedt a nagy madár a szorító fájdalomtól és felemelkedett a levegőbe, magával rántva Korit. Meglátta Breki a víz alól, hogy Kori kiemelkedik a vízből és felbukkant a víz tetejére. Még hallotta amint fentről kiabálta:

--- Én győztem! Én győztem,- kiabálta le a magasból.

Hangja egyre  hallkabb lett, majd lassan alhalkult.

Ahogy szállt felfelé a gólya, Kori alakja mind kisebb lett, majd beleveszett az ég kékjébe. Nem gondolom, hogy a gólyának, ebből az incidensből  valami baja történt volna, de vajon Korival mi lett? Hát bizony, Korit azóta nem látta senki.Igaz, hogy Kori győzött, de győzelme elszállt a gólyával. Sokáig fájlalta a dolgot, de hálát adott az égnek,hogy Kori zsinorjába lépett bele. Igaz,hogy Kori győzött,ez tagadhatatlan, de mivel nem volt itt ,nem tudta bizonyítani győzelmét. Így Breki, mindenkinek úgy mesélte, hogy versenyeztek Korival és ő volt a vesztes és mivel ő  Breki győzött, Kori szégyenében messze fölre elvándorolt.

Nesze semmi, fogd meg jól. Igaza volt az öreg békának : "két ilyen bolond béka, ritkán tud meglenni egy mocsárban".Az egyik bolond már el is távozott. Remélem a másik tanult belőle.

A gondolat menetem, itt megszakadt,és hirtelen zuhantam vissza a valóságba. Az első gondolatam az volt, hogy mi lett volna ha ez a mese, tényleg megtőrtént volna, pont itt, ezen a vizes, állatoktól teli területen.

 Miután feleszméltem, hogy hol vagyok és  kint fekszem a Lápos terület partján, egy bokor takarásában, körbenéztem. Nem járt arra senki sem, csak én. A nap, már lemenőben volt, nagyon alacsonyról ontotta rám a sugarát. Ránéztem az órámra és rájöttem, hogy elég késő van már, tehát haza kell indulnom, itt a vacsora és utána a fekvés ideje.

                             Vége a mesének