6. Manó  mese

                        6.    Manó mese

                              Kerti manó

      Megérkeztünk, leparkoltam az autót, kézbevettem a cipős dobozokat, Mama pedig vitte Priszcillát. Bementünk a kertbe és elindultunk a rejtett kisház felé. Janó meghallotta az autó hangját és kiszaladt a házából. Nem akart hinni a szemének mikor látta, hogy egy icipici kis manólányt hozunk. Messziről nem ismert rá, de mikor aztán a Mama letette a földre felkiáltott.

--- Priszcilla, te vagy az? De szép vagy!

--- Janó! Nagyon örülök neked. Milyen jó, hogy látlak, már azt hittem sosem fogunk találkozni.

Janó felkapta Priszcillát puszilgatta az arcát, közben forgott vele. Priszcilla bele is vörösödött.  Majd letette a földre, de a kezét nem engedte el. Be nem állt a szája, annyit beszélt. Kéz a kézben mentek a faházhoz, Priszcillának leesett az álla a csodálkozástól.

----  Ó!  De, gyönyörű házad van?- közölte Priszcilla.

--- A Papa csinálta nekem. Télen még tüzelni is lehet benne. Nyáron viszont hűvös, mert le van szigetelve.  Gyere, megmutatom, hogy milyen belülről./

Eltűntek a ház belsejében. Mentek szobáról-szobára, Janó körbe vezette. Priszcilla, mikor meglátta magát a tükörben, alig lehetett elrángatni előle. Elindultak, de mindig visszaszaladt megnézni magát. Neki ez nagy újdonság volt, hogy láthatja magát egy tükörben, eddig ilyen élményben még nem volt  része. Csak akkor látta magát, ha esett az eső és meglátta magát a víz tükrében.

Csupa izgalom volt ez a két manógyerek. Ennél nagyobb örömöt nem tudtunk volna Janónak szerezni, mint, hogy hoztunk neki egy társat, de Priszcillán is látszott, hogy nagyon örül. Miután megmutatta a házat, a kert következett. Egész nap járták a kertet. Ha megéheztek Janó elővette az elrejtett kajáját és megkínálta vele Priszcillát. Janó mindent megmutatott mi hol van, merre érdemes menni, és hogy jut haza. Figyelmeztette, hogy macskák vannak a kertben és legjobb védekezés ellenük, ha a lábát vagy az orrát szúrod meg./

Aztán egyik nap mikor már elnyugodtak és mi is leültünk pihenni, Priszcilla odajött hozzánk és folytatta a mondókáját. Janó éppen csavargott a kertben, Priszcilla pedig folytatta a meséjét:

--- Tehát elmúlt a tél és én örültem, hogy ismét tavasz van. Levelet bontottak a fák és a bokrok. Elmúlt az a nagy hideg és a nap ismét ontani kezdte a melegét. Laci bácsi egyre gyakrabban jött ki a kertbe és gondozta az ágyásokat. Én messziről lestem mit csinál. Ásott, vetett, kapált, gereblyézett és mikor kezdtek beérni a termések, csentem belőlük.  Nekem nagy újdonság volt, és különös, mikor a borsóból ettem.  Meg kell mondani, hogy nagyon finom édes volt.  Egy idő után akkorákat púztam tőle, hogy alig bírtam a szagomat kibírni. Milyen nehezen ment ki a barlangamból, így legtöbbször kiszaladtam és ott engedtem el. De megkóstoltam a babot is, aztán a paradicsomot és a paprikát.  A retek az nagyon csípett, de a sárgarépa az nagyon finom, a fehérszinü már nem nagyon. A hagyma viszont nagyon büdös és ráadásul csíp is. A céklát is szeretem. a káposzta levelét nyersen ettem. A karalábé, megint ízlett, főleg a felső része, ahol a levelek hajtanak. Aztán az a sok gyümölcs, az csodálatos. A cseresznye, az fenséges. A meggyet, azt savanyúnak találtam, a sárgabarackba és  az őszibarackba bele tudtam volna fulladni, annyira ízlett. Több féle almája volt és jól lehetett tárolni. A körte megint nagyon finom. Tehát, remekül éreztem magamat ebben a kertben.                 

 Aztán, egyik szép napsütéses napon megjöttek a barátai, nagy hanggal voltak, és elkezdtek valamilyen színes lapokkal asztalt csapkodni. Ezt is később tudtam meg, hogy kártyázásnak hívják. Szóval csapkodták az asztalt, iszogattak, én pedig, mivel kíváncsi voltam mit csinálnak, felmásztam a szőlő lugas vesszőjén, fel a magasba. Vittem magammal kötelet, amit rákötöttem a derekamra és odakötöttem magam a szőlővesszőhöz. Ez volt a szerencsém, mert míg figyeltem mit csinálnak, annyira előrehajoltam, hogy megbillentem és lecsúsztam az ágról. Még az a szerencse, hogy oda voltam kötözve és ez megtartott. Visszamásztam az ágra, és ezt a mozgást vette észre a Laci bácsi. Nem szólt ő senkinek, hanem mikor a barátai elmentek, elkezdett nekem építeni kőből egy kis barlangot. Nem tudtam, hogy nekem építi, sőt azt sem tudtam, hogy meglátott. Csak az volt a gyanús mikor ételt is rakott ki nekem. Ekkor már tudtam, hogy felfedeztek és Laci bácsi elől már nem kell bujkálnom. Csinált nekem konzervdobozból kályhát. Kivezette a füstöt egy vékony csővel. Jól megvoltunk mi ketten abban a nagy kertben. Sokszor mesélt nekem azokról a dolgokról, amik vele történtek. Én is elmeséltem az életem történetét, ami eddig történt velem. Aztán elkezdett fájni a lába. Mind kevesebbszer jött ki a kertbe. Úgy gondolta átadja a gyerekeinek a kertet, de ők hallani sem akartak róla. "Mi nem túrjuk a földet"- mondogatták. Aztán úgy döntött, hogy eladja a kertet és át ad a kerttel együtt engem is. Igen ám, csakhogy, aki meg akarta venni, annak van egy nagy kutyája, el is hozták és megmutatták Laci bácsinak. Féltett a nagy kutyától és azt mondta keres nekem egy gondos kerttulajdonost, aki vigyázni fog rám. Sokáig nem történt semmi. Hallottam mikor jöttek értem és a szívem a torkomban dobogott, mi lesz most velem. Aztán mikor megláttam, hogy kik ők, sőt még jól el is beszélgettünk, már tudtam, hogy jó helyre kerülök. Tehát így kerültem ide.

Aztán mikor kijöttek, elkezdtünk beszélgetni.

--- Hogy tetszik itt nálunk?

--- Tudjátok, amikor Laci bácsi közölte velem, hogy eladja a kertet, nagyon megrémültem. Ráadásul közölte, hogy oda ad majd valakinek, aki majd szeretni fog engem. Bíztam benne, hogy a kertben maradhatok. Jó dolgom volt ott, bár sokszor voltam egyedül. Nagyon féltett engem Laci bácsi és nem akarta, hogy a kutya miatt elkóboroljak abból a kertből. Aztán jöttetek és a szívem majd kiesett a helyéből, úgy dobogott az izgatottságtól. Mi lesz most velem, hová kerülők. Csak akkor nyugodtam meg teljesen, mikor megláttam ezt a szép kertet és benne Janó Manót, azt a szép emeletes házat, amit a Jankónak építettél. Annyi mindent hoztam magammal, hogy nem is tudom hová rakjam, helyet kell neki keresni. De az a tükör, az szenzációs./

Éppen befejezte a mondókáját, mikor megjelent Janó, kezében egy csokor mezei virággal.

--- Ezt neked szedtem.

--- Köszönöm Janó,- mondta Priszcilla és megpuszilta a manót. Janó bele is pirult. Madarat lehetett volna fogatni vele.

        Az értékeinek, amit elhoztunk, természetesen lett helye, és, hogy jobban elférjenek, csináltam egy másik kis házat, amit nyári laknak neveztünk el. Ezt is körbeültettük növényekkel és amennyire lehetett eldugtuk az idegen szemek elől./

             Minden családban vannak olyan dolgok, hogy nem értenek egyet valamivel. Ilyenkor összeszólalkoznak és az egyik fél félre vonul. Hátha egyszer összevesznek és egy rövid időre külön akarnak költözni, legalább legyen hová menniük./

    Az élet ment tovább és mikor a kertben jártunk, mindig úgy közlekedtünk, hogy a szemünk mindig a földet pásztázta. Nem szerettük volna agyontaposni a két pici Manót. Ahol lehetett, mindig segítettünk a két manónak. Nagyon sok boldog napot töltöttünk együtt.

Beértek a Janó kertjében a répák, persze a Papának kellett kihúzni.

Kaptak főtt kukoricát is, úgy majszolták, mint a malacok. Utána kénytelenek voltak megmosakodni. A mákot is le lehetett szüretelni. Külön kis üvegeket keresett neki a Mama. Az uborka nem nagyon tetszett nekik. Vettünk nekik játék kosarat, ami pont az ő méretükre jó és ebbe szüretelték le a földiszedret, a szilvát, a mogyorót, a szőlőszemeket. A málna és a ribizli, megint ízlett nekik, de az egressel nem voltak kibékülve.

Egyik nap aztán találtunk egy eléggé kicsi varró tűt és a Mama, odaadta nekik, zöld színű ruhadarabokkal együtt. Cérnát is kaptak. Mama elmagyarázta, hogyan kell kiszabni a ruhát. A teljes ruhatárukat felújították. Kaptak melléje télire bunda anyagot is. Úgy néztek ki benne, mint a kis medvék. A legnagyobb gond a szétszakadó cipőkkel volt. Igaz, hogy adtam nekik bőrt, amiből lehetne lábbelit készíteni, de én ilyen pici cipőt nem tudok csinálni. Legnagyobb szerencsémre a két fiatal azt mondta:

--- Nálunk tantárgy volt a cipőkészítés, így csak bőrre van szükségünk, a többit majd megoldjuk.

Én bizony nagyon örültem ennek, mert legalább erről levették a gondom. Elgondolkodtam azon, ha nem fedeztük volna fel a manókat, most vajon honnan vennének anyagot. Talán elcsennék az emberektől? Akkor ezek nem mások, mint Csenő Manók. Az uszomedencéjüket is kénytelen voltam felszedni, nehogy belefagyjona víz és szétfeszítse a falát. a vizet kiöntöttem és eltettem a következő nyárra.

Aztán eljött az ősz és rövidesen beköszöntött a tél. Az akváriumot le kellett eresztenem a földig. Kaptak egy kis szigetelő anyagot, amivel letakarták a bejárati lépcsőt, így a hideget amennyire lehetett kizárták. Kaptak elég élelmet így nem kellett minden nap meglátogatni őket. Bár Janónak megvoltak az eldugott tartalékai, így aztán nem féltettem őket.

Nagyon sok fát összehasogattam nekik, hogy legyen elegendő tüzelőjük. A Nagypapa már előre gondolt a téli szórakozásra is és épített a Manóknak egy szánkót.

 Néha-néha azért meglátogattuk őket. Látnotok kellett volna, hogyan csúsztak le a szánkóval a domboldalon. Őröm volt nézni őket. Hányszor felbuktak mégsem unták meg. Megdobtuk őket egy kis hóval, hát akkora hógolyó csata kezdődött, hogy a végére a két kismanó csupa hó lett. Csupa vidámság volt ez a két pici ember./

Nagy tél volt ebben az évben. Sok hó esett. A lépcső lejárata fölé egy szétvágott csövet helyeztem, így amikor kijöttek a jó meleg kuckójukból, először az alagútba értek fel a lépcsőn. Utána hó alagutat kellett fúrni, hogy feljussanak a felszínre. Még szerencse, hogy a Nagypapa készített a fiataloknak lapátot is, mert a nagy hóhoz igazán kellett. /

 Aztán ahogy teltek a hónapok, Józsi bácsi és Rózsi néni már nagyon szeretett volna kimenni a kertbe. Tél végére az idő annyira felengedett, hogy rászánták magukat és kimentek körbenézni. A két pici emberke mikor észrevette a Nagyszülőket, csak úgy rohant a két Nagyi elé és bemutatták az új családjukat. Priszcilla kezében egy nagyon pici alig látható kismanó ordibált. Én még ilyen ici-pici emberkét nem láttam. Valamivel nagyobb volt, mint a hüvelykujjam körme. Rövidesen a kertben már hárman sertepertéltek körülöttünk. Nagyon kellett vigyázni, minden egyes mozdulatunkra, mert a kis pici mindig ott tartózkodott a lábunk alatt. Gyakran felvettem a biztonság kedvéért, vagy visszavittem a házukhoz./

A következő őszre Kis Lackó állandóan velünk akart lenni. Egyszerűen nem akart hazamenni. Sokat kellett győzködni, hogy nem mi vagyunk az ő családja, csak a barátai. Pár éven belül egy tucatnyi kis Manó szaladgált a kertben.

A kert, évről évre szebb lett, hála a gondos kertészeknek a munkájuk nagyon nagy látvány lett.  A kerékpárúton nagyon sok kerékpáros közlekedett. Mikor meglátták a virágokat, megálltak, leszálltak a kerékpárjukról, előkapták a fényképezőgépüket és sorban készültek a szép virágképek. Lefényképezték azt a sok-sok virágot, ami a kertben volt. Az egyik hölgy, éppen arra kerékpározott. Nem állt meg, de annyira figyelte a kerékpárjáról a kertet, hogy ráment egy kőre és felbukott. Nagyon megsérült, mentőt kellett hívni hozzá. A főúton az autók lelassítottak és gyönyörködtek a virágok pompájában. A szép kertnek nagy híre lett, még a harmadik faluban is beszéltek róla.

Ritka volt az a nap, hogy a Nagyszülők ne lettek volna kint a kertben. Kapáltak, gyomláltak, gereblyéztek, öntöztek. Priszcilla és Janó gyermekei ott bujkáltak mindig a virágok között. A Nagypapa locsolókannával éppen vizet hozott és megöntözte a virágágyást. Nem vette észre, hogy a virág levelei alatt ott van Janó és gyermekei. Képzelhetitek, hogy mekkora volt a meglepetés, mikor előjöttek a manók, agyonázva. Csöpögött belőlük a víz. Nagymama és a Nagypapa elkezdett hahotázni a látványtól. A nevetés átragadt a manókra is és együtt nevettünk a furcsa véletlenen.

Ez adta aztán azt az ötletet, hogy egy hordót felraktam egy állványra és becsavaroztam egy zuhanycsapot.  A nap melege felmelegítette a benne lévő vizet, így bármikor zuhanyozhattak amikor csak akartak.

A manócsalád nagyon jól érezte magát a kertben, de csak nagyon kevesen tudták azt, hogy ők is ott vannak. A manók csak nagyon kevés embernek mutatják meg magukat. Csak azok láthatják őket, akikben megbíznak. Ha lehet, rejtett életmódot élnek.

Kíváncsi vagyok ebben az évben milyen bolondságokat fognak elkövetni..

                                             Folytatjuk