15. Manó mese

15. manó mese

                     Kerti manó

                           AZ Utazás

Sikerült a luftballon csel. Ezzel az egyszerű dologgal újabb manókat  örvendeztettünk meg. Merész  gondolat volt, és nem gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül. Amíg el nem pukkadt nagyon élvezték a felemelkedést a magasba. Sajnáltam, hogy Janó és Priszcilla nincsenek itt, mert ők is kipróbálhatták volna a felszállást. Na, nem baj, legalább lesz mit mesélniük a többieknek, ha megjönnek. Azt azért megtudtam a manóktól, hogy egy vándor manó jött erre, aki hírt hozott Priszcillának, hogy innen a harmadik faluban telepedett le a testvére, Roxán, és elmentek meglátogatni. Kíváncsivá tett, hogy, hogyan jutottak oda. Mert ezért az édekes,hogy hogyan jut el egy manó olyan messzire ami egy felnőtt embernek is elég hosszú idő. Főleg olyan kisembernek aki rejtett életmódot folytat és szinte láthatatlan.

Jó pár napot  kellett várnom, hogy megtudjam miképpen mentek át a harmadik faluba.

Mikor, újra kimentünk a kertbe dolgozni, sikerült találkoznom a két manóval. Janó és Priszcilla, szinte dicsekedve mesélték el, hogyan jutottak el a testvéréhez. Így kezdték:

--- Egyik nap, éppen erre jött egy vándor manó, aki hírt hozott a testvéremről. Tudjátok ez az a manó, aki sehol sem akar letelepedni, csak megy a világban, nos, őtőle tudtuk meg, hogy él a húgom, nem is messzire tőlem. Gondoltam meg kéne látogatni, igen, ám de, hogyan. A vándor manó is harminc napig jött, míg ideért. Sokat beszélgettünk erről Janóval, rád gondolt, hogy te, mit mondanál neki ilyenkor, ha megkérdezné, hogyan lehetne oda eljutni? Janónak ugrott be a dolog, hogy járnak erre buszok, bár mi nem akartunk felszállni rá, egyrészt magas a lépcső, másrészt mi titokban akartunk oda menni. Így kiment a buszmegállóba és az egyik bokorból leste mikor jönnek a buszok.  Mikor megvoltak az időpontok, míg állt a busz alászaladt és megnézte, hogy milyen a busz alja. Elől talált egy olyan kampót, amire rá lehetne akasztani egy ülő széket. Hazajött és drótokból elkezdett akasztható ülő széket  fabrikálni. Elég sokat hajlítgatta, felakasztotta , megnézte milyen az egyensúlya. Aránylag, gyorsan elkészült vele, gyakoroltunk, milyen gyorsan tudnánk felakasztani egy kampóra. Sokkal gyorsabbak voltunk, mint ahogy a busz beállása és indulása a felszálló helyről. Oda vittük az ülő széket a buszmegállóba, a bokor alá. Janó megfigyelése alapján, tudtuk, hogy melyik az az idő, amikor többen szállnak fel. Míg a tömeg azon volt, hogy tülekedve felszálljon, addig mi, alászaladtunk a busznak és felakasztottuk az ülő széket és felültünk rá. Rövid idő múlva a busz elindult, mi pedig ott himbálóztunk az ülőszéken. Számoltuk, hányszor áll meg. A harmadik falunál, ahol sokan szálltak fel, leugrottunk és leakasztottuk az ülőszéket. Kifutottunk a busz alól és be az árokba. Senki nem látott bennünket. Miután elment a busz és az emberek is szétszéledtek, Janó elővette a dobot és elütötte rajta, hogy „Priszcilla keresi Roxánt”. Vártunk, nem jött válasz. Arrébb mentünk az árok takarásában, majd megint megszólaltattuk a dobot. Semmi, megint mentünk tovább, már látszott az falu vége. Janó, újra elütötte a dobot. Képzeljétek, nemsokára megjött a válasz, „itt vagyok”, „hol”- kérdeztük dobon, „kimegyek az útra”.

Mi álltunk és vártunk, aztán megláttam a járdára kiszaladó Roxánt. Rohantunk feléje és összeölelkeztünk. De jó volt találkozni a testvéremmel. Roxán, Baskóval élt együtt. Mindjárt berángattak a kertbe, hogy ne legyünk szem előtt. Aztán a kert bokrai takarásában elmentünk hátra, egy nemrégen épített kisházhoz. Megkerültük az épületet és a hátuljánál kötöttünk ki. Ez egy érdekesen épített ház volt, amit a szomszéd telken épített ház mellé húztak fel, így a két ház között volt, hat manó szélességű hely. Ide senki sem jött az óta, mióta megépült, és ez a szerencse. Beszálltunk egy faládába, amire két kötél volt erősítve. Az egyik oldala a láda négy sarkára volt erősítve és feljebb egyben futott felfelé. A másik pedig egy spulnira volt odakötve, ami oda volt erősítve a láda oldalára.  A spulni oldalai, mint egy tüskés kerék állt mereven, mindaddig, míg el nem kezdték tekerni. A spulnira kezdett feltekeredni a kötél és ezzel együtt kezdett felemelkedni a láda, velünk. A tekerésbe besegítettünk mi is, így hamarabb felértünk a tető alatti részre. Mikor felértünk akkor láttam, hogy egy ottmaradt kampóra lett felakasztva a csiga. Bementünk a padlásra, legalább is ők így mondták, hogy ezt a területet így hívják. Hatalmas volt a belseje. Tele gerendával és lécekkel, na meg a cserép és persze a sok por.

--- Ti, itt laktok?

--- Itt is, meg nem is,- volt a válasz,- Nem,ez a padlás,mi a gerenda alatti téglalakásban lakunk, amit Baskó csinált.

Felhúztam a szemöldökömet, mert nem értettem mit mondott. Inkább

követtük őket és bebújtunk egy nagy fagerenda alá. A fagerenda rajta feküdt a felső tégla soron. A gerendán volt egy lyuk. Valamikor egy görcs lehetett, ami kiszáradva, csak ki kellett piszkálni és már kész is volt a bejárat. Ügyesen volt elkészítve, nem lehetett látni  a padlás belsejéből. Bebújtunk a lyukon, és ahogy másztunk, odaértünk a nagyméretű téglához, amelyen volt egy lyuk. Egy létra került a szemem elé. Követve a többieket lemásztam a mélybe. Egy nagy belső terű szobába azaz a tégla belsejébe értünk, amit ők konyhának neveztek. Mikor kicsodálkoztuk magunkat, tovább mentünk, egy nagyobb lyuk felé és átmentünk egy másik nagyméretű téglába. Ezt az ajtót Baskó vájta ki. Ezt hívták hálószobának. Nem olyan szépek a bútorok, mint nálunk, nem voltak ágyak, csak  ruhadarabok voltak leterítve. Nekünk vannak szerszámaink, amivel bármit meg lehet csinálni.  Nekik sajnos azzal kellett beérniük, amit találtak.  Tovább mentünk és egy téglával arrébb volt az éléskamrájuk.  Minden ennivaló a földre volt lerakva. Ha összességét nézem akkor három nagyméretű tégla volt egybenyitva.

--- Milyen szerencsétek, hogy ilyen téglával rakták fel az épületet.

--- Hát bizony így van. Én már akkor ezen gondolkodtam, mikor építették, mert láttam ,hogy milyen a tégla belseje. A legjobb ebben az, hogy mikor kicsit kiszáradt a gerenda. Megmozdult benne a görcs, amit sikerült kipiszkálnom, igy teljesen rejtve maradt a bejárat. Néha, feljönnek a padlásra ha hoznak fel valamit, de eddig még nem találtak meg minket. Miután sikerült kipiszkálnom a görcsöt, bemásztam, és addig ütöttem a tégla tetejét, míg be nem szakadt, aztán kötélen lementem, körbenéztem és vittem le fadarabokat, aztán ott állítottam össze a tégla belsejében a létrát.

--- Na, ne mond nekem, hogy a létra hosszú oldalait ezen a görbe bejárón hoztad le?

--- Nem, pedig becsületszóra, megpróbáltam, de sajnos elakadt. Sokáig gondolkoztam rajta, és eldöntöttem, hogy a hálószoba tetejét kifúrom. Igen ám, de lopnom kellett hozzá egy fúrót, miután kifúrtam a tégla tetejét, ott engedtem le. Aztán később kifúrtam minden szoba tetejét, mert rájöttem, hogy csak ott tud távozni, az elhasznált levegő.

--- Ezt jól megoldottad. Gratulálok hozzá. De mivel világítotok?

--- Nekünk nincs ilyenünk.

--- Hát miért nem szereztétek be?

--- Honnan?

--- Hát, az emberektől!

--- Bemersz hozzájuk menni?

--- Be! Velem jössz.

--- Én félek!

--- Gyere, beszökünk, és keresünk gyertyát. De csáklya az kell.

---  Az mi?

---- Nem loptál véletlenül horgászkapcsot?

---  Az van.

---- Jó akkor arra kötünk kötelet, de vigyük szeget is, meg valami ütő szerszámot.

---  Egy rozsdás van!

---- Jó lesz az is, meg sima kötél.

 Mikor minden megvolt a két manó elindult. Leereszkedtek a földre és előre mentek a ház sarkához. Nem volt ember a közelben. Odalopakodtak az ajtóhoz, ami résnyire éppen nyitva volt. Beosontak a lakásba. Janó körbenézett, aztán futás a szekrény felé. Baskó, ugyan azokkal a mozdulatokkal követte. Janó meglódította a csáklyát, amit csak a második lendítéssel tudott a szekrény tetejére feldobni. Meghúzta, beakadt a perembe. Felmásztak a szekrény tetejére. Fent aztán körbejárt mindent és talált egy rozsdásodásnak indúló kést. Ezt is ledobta. A szekrény szélén, minden úgy volt, ahogy Janó gondolta. A gyertyák ott sorakoztak fent a szekrény tetején.  Ledobott hármat, majd beütötte a szeget a szekrény oldalába és dupla kötéllel jöttek le. Lecsúsztak a földre és lehúzták a kötelet. Csak a szeg árulkodhatott, hogy ott jártak, de ezt is az embertől lopta Baskó, és így, nem gyanús. A három gyertyát aztán egyenként húzták hátra a liftjük alá. A kést viszont ketten kellett elhúzni, mert fémből készült, de megbírkoztak vele. Egyikük felment a liften, a másik meg rákötötte a gyertyát a leengedett kötélre. Felhúzták, mind a hármat. A kés felhúzásában, már a lányok is segítettek.  Bele is izzadtak olyan nehéz volt. A lent maradt manó is felment a liften és ott fönt aztán elvágták kisebb szeletekre a gyertyákat. Megmutatta Janó, hogyan kell, tüzet csiholni és a gyertyát, hogyan kell meggyújtani. Most már világításuk is volt.

Elkezdte magyarázni Roxánnak, mit csináltak, de a csaj csak ennyit mondott:

--- Elég a beszédből, majd beszélgetünk mi még, most pedig irány az ennivaló,- szólt Roxán

Mig mentek ebédelni, a kés apróbbra vágásán gondolkodott Janó. Mivel tudná kisebbre csinálni, mert a mostani állapota, nagyon nehéz. Végre asztalhoz ültek.

Nem kell mondanom, mindenki úgy evett, mint a farkas.

                                 folytatjuk