Babalap
Babalap
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Hogy tetszik az oldal?

Király
Elmegy
Láttam már jobbat is
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nyúl mese 11.

                   Nyúl  mese  XI.

        TAVASZ, akkor  kertimunkák

A  téli hideg,  még  mindig  erősen  tartotta  magát  .    A  hóesés  csak  ritkán állt  el . Az  erdőt  vastag  hóréteg  takarta. A  fák  mintha  fel  lennének  öltözve,  hóréteg  borította  az  ágakat. Az  állatok  nyoma  meglátszott  a  havas  talajon. A  két  nyúl  nagyon  vigyázott  arra, nehogy felfedezzék  a  fához  vezető  nyomokat. Mindig  elsikálták  egy  faággal  a  nyomaikat .

Minden  nap  csúszkáltak,  szánkóztak  vagy  éppen  hógolyóztak  az  erdőben .Közben  megpihentek  és  azt  beszélgették,  hogy  meg  kéne  lesni,  hogyan  ültetik  a  sárgarépát,  vagy  a  káposztát .

 A  beszélgetés  befejeztével  versenyt  futottak. Hirtelen álltak  meg mind  a  ketten  és  lelapultak, a szemük  egy  rókát  látott meg. Szerencsére a  róka  nagyon  el  volt  foglalva  egy  egér  kergetésével. A  kis  cincogó  kimászott  a    alól ,  ekkor  találhatott    a  róka .Bekúsztak  a  bokor  tövébe  és  mivel  nem  volt  rajta  lomb  nem  igen  takarta  a  nyulakat. Szerencsére fehér volt a  bundájuk,így beleolvadtak a  környezetbe. A  róka  addig  űzte  az  egeret míg  el  nem  kapta,  aztán tovább  ballagott. Szerencséjük  volt ,mikor  elment  fellélegeztek, kibujtak  a  bokor  alól  elsikálták  a  nyomaikat  és  úgy  mentek   vissza.A  hetek  gyorsan  teltek, a    egyre  kevesebbet  esett. A  nap  időnkénelőbukkant  a  felhőréteg  mögül, ilyenkor  szikrázott  a    az  erdőben,majd  lassan  olvadásnak  indult. A  levegő  kezdett  felmelegedni  és  a  hó mind  kisebb  lett, már  itt-ott  kilátszott  az  avar. A  nyulaknak  megvolt  az  élelmük , csak  a  friss  rügyek  hiányoztak , meg  a  zöld    és  levél. Aztán  elolvadt  a  hó, megindultak  a  rügyek  és  lassan  a lombra váltottak , kizöldült  az  erdő . A  két  nyúl elindult az  erdő  széle  felé.  Amikor  kiértek  ,felmásztak  a  szélső  fára  és  körbenéztek,  a  földeken megindult  a   tavaszi  munka.  A  munkagépek  serényen  dolgoztak,forgatták  a  földet,  de  a  két  nyúl  nem  erre volt  kíváncsi,  hanem arra  milyen  munka  folyik a  kiskertekben. A  falu  szélén  megfigyelhették, hogyan  munkálja  meg  a  földet  ásóval  és  gereblyével  a  falusi  ember.

Látták, hogy  felássa  a  földet,  elgereblyézi  majd  kis  gödröt  húzva beleszórja  a  magot, rátakarja  a  földet és  megöntözi. Alig  várták, hogy  kicsit  arrébb  menjen  az  ember,  felugrott  a  leshelyéből  Feketefarkú  és   odaszaladt a  felásott  kerthez  felkapott  a  földről  egy  répa  és  egy káposzta  tasakot  aztán  futás. Már    messze  jártak  mikor  visszanéztekakkor  jött  vissza  az  ember.  Nézte  a  földet  kereste  a  magokkal  teli  tasakokat,de  valahogy  kevésnek  találta,  végül  is  azt  hitte, hogy  :

-------Bíztosan  elültettem,  csak  nem  emlékszem    !

A  két  nyúl  hazament,  kerestek  egy  nehezen  megközelíthető  helyet, Kigazolták,  felkaparták  a  földet  és  elültették  a  magokat, aztán  hazamentek. A  magok  szépen  kikeltek, a  két  nyúl  gondozta,  gazolta,  ha  kellett  öntözte  is,  nagyon  lefoglalta  őket  a  kerti  munka. Most  jöttek  rá, hogy  mennyi  munka  van  a  zöldségek  termesztésével és  megfogadták, hogy  többet  nem  lopnak   a  falusiaktól,  csak  akkor,  ha  nagyon  muszáj .   Mondjuk úgy  ,hogy  végső  esetben.

A  répák  szép  hosszúak  lettek, a  káposzták  meg    nagyok.

Szerencsére  nem  jött    senki  arra ,hogy  ott  veteményes  van.

A  szúrós  tüskéjű  bokrok  megvédték a  behatolókat a kert felforgatásától.

A  nyulak  is  csak  a  fára  felmászva  illetve  onnan  kötélen  lemászva  közelítették  meg .Közben  teltek a  hetek,  a  rókák egypárszor  megkergették  a  nyulakat,  de  a  furfangos  nyulak  mindig  túljártak a  rókák  eszén . A  nagyobb  baj  akkor  volt  mikor  a  farkas  csorda  haladt  át  az  erdőn  zsákmány  reményében.  Ilyenkor  aki  tehette  ki  sem  jött  a  búvóhelyéről.  A  legmulatságosabb  az volt   amikor  a  mókusok jól  megdobál-ták  a  farkasokat  tobozokkal.  Szinte  menekültek  a  farkasok  a  dobálózó  mókusok  elől,  megszabadítva  az  erdőt  az  ordasoktól. A  nyulak  rájöttek  arra, hogy  a  kertjüket  a  behatolóktól  a  sünök  is  védik  Mégpedig  úgy ,hogy  megszurkálják  azokat  akik  be  akarnak  hatolni..

Ahogy, vastagodtak  a  répák  úgy  szedték  ki  a  nagyobb  példányokat, nem  felejtkeztek meg  a  sünökről  sem. Ők  is  kaptak  a  termésből. Aztán  őszre  beért  minden, fel  is  szedték,  de  hagytak  bent  pár példányt,  magnak, amiből  jövőre  újra  lehet  ültetni. Feketefarkú  belopózott  az  egyik  kertbeés  szedett  magot  az  egyik  salátáról  is . A  maggyűjteményt  az  odújukban tárolták  tavaszig  . Sikeres  évet  töltöttek  együtt……

           vége  a  XI.  résznek

 

 
óra
 
Számláló
Indulás: 2007-03-17
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.