20.Manó mese

20. Manó mese                                        KERTI MANÓ

                              Találkozás .

A házban lévő séta sokáig tartott és alaposan meg is éheztek. Egy kiadós ebéd után kicsit lepihentek. Talán egy órát szundikálhattak, aztán, hogy egyikük elkezdett mocorogni, a többiek is felkeltek.

--- Nézzünk körbe egy kicsit a kertben is,- mondta Janó.

A vendégek, nem győztek csodálkozni a kertben lévő szebbnél szebb virágokon. Ott ahol ők laknak csak melléképületek sokasága van és nem virág. Ami meg az előkertben van , azok a virágok itt meg nincsenek, ezért csodálkoznak annyira a szép virágokon.

--- Csodálatos helyen laktok.

--- Látod azt a lucfenyőt? Arra most, felmászunk. Vigyázzatok, mert én már beletenyereltem a mézgába és nagyon nehéz tőle megszabadulni. Nagyon ragad,- figyelmeztetett Janó.

A kis társaság elindult felfelé. Fent aztán kitárulkozott a kert szépsége. Úgy jellemezném, hogy színkavalkádot lehetett látni amerre csak a szem ellátott. A virágok sokasága, a szivárvány összes szinét hordozta a kertben. 

--- Merre is laktok,- kérdezte Mjüriel.

--- Látod arra balra azt a kúszófenyőt?

--- Igen, elég nehezen látni, mert elég sűrű a bokor arra.

---  Nos az alatt lakunk.

--- Nagyon jól el van rejtve.

Miután kigyönyörködték magukat, lemásztak és elindultak körbenézni a sok virág között. Nem akarlak benneteket untatni, milyen sok virág között járkáltak, inkább csak azt, hogy irigykedve azt mondták:

--- Szívesen laknék én is itt!

 Sorban bejárták a virágágyásokat, megmutatták a raktárakat, bemutatták a szomszédokat. Mire mindent lejártak alaposan megéheztek. Ismét eljött az ebéd ideje, aztán egy kis lustálkodás, majd az összejött kis manó csoport elkezdett ismerkedni egymással. A vendégek elmesélték, hogy milyen körülmények között laknak, az itteniek pedig, hogy hogyan élnek. Volt mit mesélni egymásnak.

Miután alaposan kibeszélték magukat, Priszcilla azt mondta.

--- Holnap reggel, felhúzzuk a zászlót.

--- Mit csinálsz?- kérdezte Mjüriel.

--- Felhúzzuk a zászlót. Mi ezzel jelezzük, hogy találkozni szeretnénk a Papával és a Mamával.

 Eltették magukat holnapra, azaz lefeküdtek aludni. Alaposan elfáradtak a kert körbenézése közben. Nyugalomban telt el az éjszaka, milyen jó, hogy ennyi szoba van, nem zavarták egymás álmát.

Reggel, egy kis mosakodás, fogmosás után várt rájuk a reggeli. Jó étvággyal evett mindenki. Befejezték a reggelit, Priszcilla leszedte az asztalon maradt maradékot. A többiek kimentek a friss levegőre.

--- Most pedig felhúzzuk a zászlót, - mondta Baskó.

Odament a magas rúdhoz és felhúzta a zászlót. A szél belekapaszkodott és lengette vidáman. Közben Priszcilla is kijött, ekkor szólalt meg, fia Lackó:

---  Mondanom kell valamit, mielőtt találkozunk az öregekkel. Mondtuk már nektek, hogy én és Süti, nem fogunk kapcsolatot teremteni az emberekkel. Én ezt a kijelentésemet visszavonom, ez ugyanis már  a multé.  Amikor Roxiéknél voltatok, itt dolgoztak a kertben. A Papa odakötözött egy nap formájú gömböt az egyik ághoz. Sokan láttuk, de senki, sem mert odamenni. Én azt mondtam Sütinek:

---- Én pediglen megnézem.

---  Ne menj oda, ez nagyon veszélyes,-tiltakozott Süti

---- De én kíváncsi vagyok.

---  Nagyon rossz előérzetem van, ne menj oda.

---  Nem tudsz visszatartani.

Felmásztam. Amikor odaértem, először csak néztem, aztán meghúztam a kötelét. Lejjebb jött, gondolkoztam:

--- Ha elbontom a fától, elrepülhet, ezért hozzá kötöttem a derekamhoz. Gondoltam akkor megtartom és lemászom vele. Elbontottam, ha hiszitek, hanem felkapott és úgy felrántott a levegőbe, hogy akár, hogyan kapaszkodtam, nem sikerült megtartanom magam. Mentem felfelé, mint a meszes. Be voltam ám rezelve, mi lesz most, hogy jövök le, milyen magasra repülők? Egyszer csak, megállt, és fent himbálóztam a levegőben. Lenéztem és látom ám, hogy jön a Papa. Rájöttem, hogy két kötél volt. Az egyik rövid, amit én bogoztam ki, a másik egy hosszú kötél, amit nem is figyeltem, hogy ott van. Nos, ez a hosszú kötél akasztott meg. A Papa lehúzta a kötelet. Én már a magasból kiabáltam, hogy:

--- Ne bántsatok! Én, nem akartam ezt, én csak kíváncsi voltam. Ők viszont azt mondtak, hogy: nem bántalak, ne félj. És tényleg nem bántottak, sőt ahogy beszélgettünk, elő mertek jönni a többiek is. Az öregek elmondták, hogy ez egy luftballon és tele van gázzal, és repülni lehet vele, és hogy nem sokáig lehet használni, és tényleg egy idő után szétpukkadt, - darálta egy szuszra Lackó

--- Én is repültem,- mondta Süti,- és utána, olyan jókat beszélgettünk.

--- Hát, látjátok Testvérem, hogy nem kell félni! – mintha simogatná szavaival Roxánt, úgy beszélt Priszcilla.

Beszélgetésük közben, odaértünk az autónkkal a házhoz. Megálltunk és kiszálltunk a kocsiból, kinyitottam a kertkaput, már messziről láttam, hogy fel van húzva a zászló.

--- Fent van a zászló,- mondtam a Mamának,- úgy látszik, valami baj lehet.

Leraktuk a cuccainkat, amit hoztunk és odamentünk a zászlóhoz.

Láttam, hogy milyen sokan vannak.

--- Szervusztok,- köszöntöttük őket,- csak nincs valami baj?

--- Nincs, örülök, hogy látunk benneteket. Hallottam, hogy felrepítetted a gyerekeket a magasba.

--- Hát, igen, volt ilyen és nagyon élvezték! Talán baj?

--- Nem, csak kíváncsivá tettél bennünket Janóval, hogy milyen lehet ott fent a magasban.De nem ezért hívattalak, hanem azért, mert szeretném bemutatni nektek. a húgomat, Roxánt és a férjét Baskót, valamint a szomszédjukból Kosztost és Mjürielt.

Priszcilla megfordult, hogy bemutassa őket, de nem voltak sehol. Priszcilla elrohant és beszaladt a kúszófenyő alá, és valósággal úgy tolta ki őket. Biccentettek felfelé hozzánk, de látszódott, hogy félnek.

--- Szervusztok, örülök, hogy megismerhetlek benneteket,- mondtuk, szinte egyszerre a Mamával,- Ne féljetek tőlünk, nem bántunk benneteket.

--- Elmentünk hozzájuk,- szólalt meg Janó,- és csináltunk náluk bútort, úgy ahogy mutattad nekünk. Teljesen lecseréltük az összes általuk összeeszkabált bútort. Borzalmas volt, ahogy imbolygott az egész. Tudod, hol laknak?  Egy melléképület, tető alatti téglasorában. Az a szerencse, hogy olyan  téglából épült, aminek üres a belseje. Mikor építették ők már ott voltak és azt nézték, hogyan emelik fel a falakat. Sőt amig kupacban állt az udvaron, addig abban laktak. Aztán ahogy fogyott a téglakupac, el kellett menniük onnan. Aztán meg felmásztak a tetőtér alá, és nekiállt bejáratot csinálni. Sikerült áttörni a tégla felső felületét, és be tudtak költözni a belsejébe. Az ajtó bejáratát, együtt símítottuk le a szerszámainkkal.

Aztán áttörte az oldalsó falat a másik téglához, így lett, két szoba, majd még egy falat áttörve lett, három szoba. Miután elkészültek a bútorok, felraktuk az élelmet és az egyéb dolgaikat, mindjárt akkora hely lett, hogy táncolni lehetett benne.

--- Örülők, hogy amit tanultál tőlem, azt, tudtad hasznosítani,- mondtam válaszul.

Még sokáig beszélgettünk. A vendégek teljesen feloldódtak a többi manó között, ám ezt az otthonuknál, nem lehet megoldani. Az ottani emberek, sajnos, ilyen dologra nem alkalmasak.

Többször is, kölcsönösen meglátogatták egymást, és segítségére voltak egymásnak.

Mi ezután csak akkor találkoztunk velük, amikor valamilyen probléma jött közbe, és megpróbáltuk közösen, megoldani.          

                    folytatom