Babalap
Babalap
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Hogy tetszik az oldal?

Király
Elmegy
Láttam már jobbat is
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Nyúl mese 41.

 41.                                      Nyúl mese  

 41.                          AZ   OKLEVÉL

A tavasz lassan megérkezett. A fák és a bokrok kibontották leveleiket. A nagy hóréteg elolvadt és vele együtt a hó szobor és a csodálatos hó vár is. Az emberek már nem jöttek be az erdőbe, mert már nem volt semmi látnivaló, a rügyet fakasztó fákon és bokrokon kívül. Csak az erdőkerülő járta az erdőt. Az állatok élete visszazökkent a rendes kerékvágásba. Ismét csendes volt az erdő. A nyulaknak volt idejük az olvasásra, hiszen korán sötétedett és mivel tudtak gyertyát gyújtani, volt lehetőségük az olvasásra. Amit kiolvastak azt egy külön kupacba rakták, így az egyik kupac fogyott, a másik meg nőtt. Már nagyon megfogyatkozott az olvasnivaló, ezért páran elindultak a faluba, újabb olvasnivalóért. Találtak rengeteg kidobott lapot, papírt, újságot és könyvet. Találtak egy rozoga kétkerekű kidobott kocsit, amire rárakták a sok olvasnivalót és hazahúzták a kotorékukba. Természetesen újabb helyet kellett készíteni az olvasnivalóknak

--- Ez már sokkal több, mint ami egy könyvtárban van!

--- Nem baj, egy a lényeg, hogyha már nem kell az újság, kiválóan alkalmas arra, hogy kibéleljük vele az hálóhelyünket és szigeteli a hideget.

--- Ezt honnan tudod!

--- Onnan, hogy már kipróbáltam, és nagyon jó meleg! Nézd csak meg.

--- Akkor, én is kipróbálom!

Elkezdték szelektálni az olvasnivalókat. Az úgymond kiolvasott lapokkal kibélelték a hálóhelyüket.

Minden papírt átolvastak. Az egyik nyúl kezébe került egy nagyon érdekes iromány. Elkezdte olvasni. Többször is átolvasta, mire meg, mert szólalni.                                                                                                                                                    --- Azt hiszem egy nagyon fontos iratot találtam, amit valaki véletlenül kidobott. Ez egy végrendelet.

--- Tehát, ez egy fontos írat.

--- Meg kellene tudni, hogy él e még az az ember, aki írta a végrendeletet.

--- Hogyan? ,-

--- Van egy ötletem, próbáljuk ki.

Beszöktek a faluba és az egyik helyen a földre írták a végrendelkező nevét. Bebújtak a bokorba és vártak. Arra jött egy idősebb házaspár, meglátták a földre írt nevet és csodálkozásukban így beszéltek.

---- Nézd mit írtak ide. Alig halt meg a Szecső Jenő, máris itt van a neve kiírva. Hát ez meg, hogy lehet.

Amiért jöttek, azt megtudták, most már csak meg kellett keresni a Szecső házat. A temetés már lezajlott . A nyulak  a ház kertjében elbújva figyelték a családot, és az elejtett szavakból tudták meg, hogy nem találják  a végrendeletet.

--- Odaadjuk? - kérdezték a nyulak egymástól.

--- Még várjunk egy kicsit! Keressük a legjobb alkalmat.

A nyulak elmentek haza, de pár nap múlva ismét visszamentek.  Szerencsére, ebben az udvarban nem volt kutya, de a szomszédék kutyája nagyon ugatott. Biztosan érezte a nyulak illatát.

A külső kapun egy ember csengetett.

 A ház fiatalasszonya ment ajtót nyitni.

--- Jó napot asszonyom. Sikerült megtalálni a végrendeletet.

--- Sajnos még nem - mondta a fiatalasszony, - pedig már átkutattuk az egész lakást.

Mig a kapuban beszélgettek, addig a nyulak sugdolóztak az udvarban.

--- Most adjuk oda, ha jön vissza a kapuból? - súgta Pihe

--- Igen, most megkapja!

Még pár szót váltottak a kapunál, addig a nyulak előjöttek a hátsó udvarba. A fiatalasszony elbúcsúzott és indult be a ház ajtaja felé. Nagyon el volt gondolkozva, mert majdnem rálépett a nyulakra. Szinte meghökkent mikor meglátta a nyulakat, nem bírt megszólalni, csak kimeresztette a szemét. Álltak egymással szemben, aztán a nyulak elővették az okmányt, lassan letették a földre és elkezdtek hátrálni. Az asszony követte a szemével a nyulakat mindaddig, amíg kellő távolságba nem értek. Akkor, mert megmozdulni, odalépett a papírhoz, felvette és elolvasta. Micsoda öröm látszott az arcán és csak annyit kiálltott :

--- Meg van! Köszönöm! – örömében pördült egyet,aztán el kezdett gondolkodni,-és félhangosan ezt mondta

--- De! Ha elmondom bárkinek is,hogyan jutottam hozzá a végrendelethez, bolondnak néz mindenki. Nem fog nekem hinni senki sem. Valami hihetőt kell kitalálnom,hogy elhigyjék hol találtam meg a végrendeletet.Talán azt kellene mondanom,hogy hátra esett  az egyik kis szekrény mögé és mikor elmozdítottam takarítás közben, megtaláltam. Azt hiszem ez így hihető. De, Ti nyulak, jöhettek minden nap és számíthattok rá, hogy teszek ki nektek élelmet.Nagyon, de nagyon  szeretlek benneteket.

Örömteli búcsút vettek egymástól. A nyulak futottak vissza az erdőbe, a fiatalasszony pedig ment a dolgára.

A nyulak ezután majd minden nap, meglátogatták az udvart, és jókat lakmároztak a kirakott élelemből. Micsoda jó élelemforrás volt ez!

 

                            VÉGE a 41. MESÉNEK

 

 
óra
 
Számláló
Indulás: 2007-03-17
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.