Tartalom

                                  HAZAJÖTTEK  A  GÓLYÁK

Mostanában olyan munkám van,hogy gyakran járok ki falura. Az utam folyamán, olyan helyen megyek el, ahol az egyik villanydúcra, fészket raktak a gólyák. A múlt évben, mikor arra jártam, már láttam a gólyákat, bár akkor elég keveset jártam arra. Most is azon az uton tartok, elég hűvös van, a lehelet is jól látszik, a tél, elég jól tartja magát. A nap ugyan már bontogatja erejét, de még ahhoz túl gyenge, hogy a hideget elzavarja. Aztán ahogy mind erősebben ontja sugarát és a levegő kezd felmelegedni, a tél lassan szinte észrevehetetlenül csúszik át a tavaszba. A tavasz  legnagyobb látszata, amikor a hó elolvad, és a felmelegedés felgyorsul. A hó helyett inkább eső esik, vagy süt a nap. A nap, mind hosszabban van fent az égen. Erősödő sugara a fagyott földet feloldja, felmelegíti és a növényeket a kihajtásra ösztönzi. Mind több virág bújik ki a földből, hogy megmutassa szépségét. A tavasz láthatóan megérkezett. A téli kabátunk bekerül a szekrénybe és helyette vékonyabbat veszünk fel.  Szekrény fiókjába kerül a kesztyű is és rövid idő után követi őt a sapka is.

Azon a részen ahol a gólyafészek van,mostanában,gyakrabban megfordulok. Így azt is láttam, hogy kosaras daruval leszedték a gólyafészket, majd egy hegesztett tartókosarat rögzítenek az oszlopra, és erre rakták vissza a gólyák által készített fészket. Szép kezdeményezés a gólyák érdekében, nehogy megrázza őket az áram. Ezzel biztonságosabbá vált a gólyák élete.

Teltek múltak a hetek, aztán egyik reggelen megláttam azt a gólyát, amelyik a múlt évben itt fészkelt. Egyedül érkezett, párja biztosan még valahol úton volt. A fészkét igazgatta éppen, közben valamit motyogott, mintha azt mondaná:

--- Végre megjöttem. A fészekkel nincs nagy baj, ahol meg kell, ott majd rendbe hozom.

Kelep tehát megérkezett, de hol, a párja, remélem nincs baja. Reménykedem, hogy épen és egészségesen megérkezik.

Kelep, a gólyafiú, téli szállásáról jött vissza a költő helyére. A fejében ott volt az útirány, és mint egy iránytű, úgy vezérelte. Sokat kellett repülnie, mert a téli tartózkodási helye, valahol Afrikában van. Amikor útra kelnek, mindig a legközelebbi földrész felé repülnek és sohasem a nagy víz felé. Így egy kicsit meghosszabbodik az út, de bármikor le tudnak szállni ha, muszáj. Útközben többször is, leszállnak egy-egy vizes területen. Itt aztán megpihennek és csillapítják éhségüket. Aztán újra szárnyra kapnak és repülnek a következő leszálló hely felé, mindaddig, amíg el nem érik a költési helyüket.  Az elraktározott képek segítik, hogy visszataláljanak. Kelep is nemrég jöhetett meg. Gondolom az első rövid idejét, a falu melletti nagyréten töltötte, ahol van egy kis gázló, tele neki való élelemmel. A réten simán landolt, majd kényelmesen besétált a vízbe és élelem után kutatott. A rétre egyre több gólya érkezett. Volt, amelyik a réten szedte össze a szöcskéket, volt, amelyik a vízben kereste táplálékát. Hosszú lábaival lassan lépegetve, a vizet alig bolygatva meg, kivárva a legalkalmasabb pillanatra.  Miután belakott, kiment a rétre és  a

Szöcskéket, desszertként kapkodta össze.

Kelep, gyakran körbenézett, kereste a párját hátha megérkezett.

--- Kicsit késik az asszony,- kelepelte magának.

Finoman lépkedett tovább és azon gondolkodott, hogy milyen állapotban találja a fészkét. Biztosan lesz rajta javítanivaló, de majd megoldom, amíg Mixi meg nem jön.

A nap kezdett lebukni a horizonton. Kelep felrepült és a fészke felé fordulva, elszállt. Nagyon meglepte a dolog, hogy a fészkét milyen rendben találta. Alaposan megnézte, látta, hogy magasabban áll, mint ahogy hagyta, de így még jobb is lett Itt-ott majd megjavítja és rendben lesz minden.

Kint dolgoztam a kertben, mikor láttam ismét elszállni. Gondolom étkezni ment, majd nagy sokára fadarabokkal szájában tért vissza, amit bedugdosott a fészek oldalába. Ezt többször is megcsinálta, aztán mikor jónak találta, száraz füvekkel bélelte ki.

Pár napjára rá, megjött a párja. Boldogan, csőrüket összecsapkodva üdvözölték egymást. Miután megbeszélték az úton történt eseményeket, Mixi szemügyre vette a fészket. Nagyon tetszett neki a látvány, kicsit bökdösött rajta, de amúgy rendben találta. Most már itt van az ideje a családalapításnak.

    Teltek a hetek, és egyik nap Mixi lerakta az első tojását. Három napon át minden nap rakott egyet, aztán már nem szállt el csak akkor, ha párja felváltotta a tojáson való ülésből. Amíg egyikük elment enni, addig a másik ült a tojáson. Tehát felváltva ültek rajta.

Nem tudom, hány hét telt el, de egyik nap, észrevettem, hogy kikeltek a kisgólyák. Nagy öröm volt nézni, ahogy etették a kicsiket és megfigyelni a fejlődésüket. Ahogy cseperedtek, mind nagyobbak lettek és kezdték ledobni a pehelytollaikat, megjelentek a fehér-fekete tollak. Még nem volt olyan erős a színük, mint a szülőknek, de már látszott, hogy nem sok van hátra.

Egyik nap ismét megjelent a kosaras autó és miután a szülők elrepültek élelemért, a kosárba beszállt két ember és felhúzatták magukat a fészekhez. A kis gólyák még nem tudnak repülni, azt hittem ki akarják szedni, de megnyugtattak, hogy csak meg gyűrűzik őket. Mire a szülők visszajöttek, a kisgólyák meg voltak gyűrűzve.

Mivel szinte minden nap arra jártam, figyelemmel kísértem fejlődésüket. Egy idő után csak úgy lehetett őket megkülönböztetni a szülőktől, hogy az őregek még etették őket.

A fiatalok egyre többet csapkodtak a szárnyukkal fel-felemelkedve a levegőbe, a széllel szembe fordulva. A levegőben egy kicsit lebegve estek vissza a fészek szélére. Mind gyakrabban csinálták ezt a mutatványukat. Egy idő után mind többet tartózkodtak a levegőben. Aztán egyik nap a szülők nem hoztak élelmet a gyerekeknek, hanem a szomszédos háztetőn landoltak és buzdították a kölyköket a repülésre. Hangos kelepeléssel hívogatták a kis gólyákat. A legbátrabb kisgólya csapkodó szárnyakkal felrepült egy kicsit a levegőbe, de mivel nem mert elindulni, visszaesett a fészekre. Egypárszor megcsinálta és érezte az erőt a szárnyában ekkor egy erőteljes rugaszkodás után szárnyra kapott és átrepült a szomszédos háztetőre. Hangos kelepeléssel fogadták és megdicsérték bátorságát. Onnan buzdították a második testvért, hogy induljon el testvére után. Második mikor látta, hogy testvére nem esett le, hanem átrepült, ő is szárnyra kapott. Rövidesen ő is ott landolt a család mellett.  Őt is megdicsérték és már négyen biztatták az utolsó társat a repülésre. A harmadik tesó ugrált egy darabig, majd lefeküdt a fészekbe, tudatva, hogy nem mer elindulni. A család otthagyta és elvitték a kölyköket a gázlóhoz tanítani, hogy mi ehető és mi nem. A kis bátortalan, otthon várta vissza a családot. Mikor hazamentek, mindegyikük vitt valamit az otthonmaradtnak.  A fészek kezdett kicsi lenni a családnak.

 Másnap aztán az otthonmaradt kisgólya is összeszedte bátorságát és követte a családját a levegőbe. Először csak a háztetőre repült át, de miután megérezte a repülés szépségét, követte a családot a rétre. A fiatalok gyorsan tanultak Gyakran kelepeltek, mintha magyarázták volna mi jó és mi nem.

 Egyre többet töltöttek a réten és a vízben, Gyakran felszálltak és keringtek a levegőben a terület felett. A kölykök egyre jobban önnálosodtak, és kezdtek leszakadni a szülőkről.

Kezdett megszaporodni a gólya állomány a réten, mintha gyülekeznének. Egyre többet töltöttek a levegőben keringve, mintha eszükbe vésnék a hely fentről látható képét. Aztán egyiknap útra keltek, és déli irányban elindult az eleje. A fiatalokat középre engedték és a végét az öregebbje zárta. Az útjuk, nagyon hosszú fáradságos és veszélyes. Nem biztos, hogy minden gólya odaér a telelő helyre, de ha mégis odaér, nagyon sok veszély leselkedik rájuk. Ahhoz, hogy vissza tudjanak jönni, nagyon kell vigyázni magukra. Ha minden összejön, jövőre találkozhatunk velük. Remélem, hogy a faluban építenek még gólyafészkeket a jövő gólyaállománya számára.

 Addig is, amíg nem találkozunk velük újra, viszont látásra kedves gólyák. Reméljük jővöre is visszajöttök és újra találkozhatunk, ahogy az idősebbek szokták mondani : reméljük megérjük a következő tavaszt.

                                                    VÉGE