3.  Farkas  mes

3.                    FARKAS  MESE

                              A  VIHAR

Farkasoknál, elég gyorsan növekedett az ifjúság, és egyre több élelmet igényelt,  Szinte nem volt olyan nap, hogy ne kellett volna kétszer is elmenni vadászni. Ha más nem sikerült, elmentek a folyóhoz és fogtak halat. Az étlapon szinte mindenféle apróvad szerepelt, csak ehető legyen. Gyakran fogyasztottak fészekből rabolt tojásokat, de nem vetették meg az egymást megsebesítő vaddisznókat sem. A sebesült állatot könnyű volt leteperni.  Az összehangolt támadások, majdnem mindig eredményt hoztak.

Az idő, nem volt mindig kegyes hozzájuk. Az eső egyre többször eleredt, majd egy rövid időre kisütőtt a nap.  Ilyenkor a szárítkozás volt az első. A felhők egyre alacsonyabban vonultak végig az erdőn és ködpárába borították az erdőt. Kicsit fullasztó is volt. A farkasok bundája gyakran benedvesedett tőle. Egyik nap aztán nagy fekete fellegek kezdtek gyülekezni az égen. Nagy vihar volt készülőben és ezt megérezték a farkasok is. Nyugtalanul járkáltak a kotorék körül és nézegettek az ég felé. Valyon mi jön most. A levegőben, érezni lehetett, hogy valami szokatlan készül a hegyen. Erős villámlással indult el a zivatar előszele. Hatalmas dörgés követte. Aztán felváltva villámlott és dörgött és eleredt az eső. Egyre nagyobb energiák szabadultak el és hatalmas viharrá alakult át. A fák hajladoztak az erős szélben és recsegve-ropogva követték a szél erejét. Olyan erős vihar keletkezett, hogy fákat csavart ki tövestől. A farkasok az odú mélyen várták a vihar végét.  Sokáig tombolt a vihar. Nehezen csendesedett el és az eső is sokáig esett. Mikor végre ki tudtak jönni, meglátták a pusztító vihar végeredményét. Rengeteg fa feküdt a földön, kiszakított gyökerekkel, ferdén egymásnak dölve. Ahol valamikor erdő állt, ott most kopár sziklák meredeztek, nagyon messzire el lehetett látni és a látvány siralmas volt.  Borzalmas látvány nyújtott ez a sziklás hegység. Ahol ők tanyáztak, ez egy kisebb mélyedés volt ahol még maradtak fák, bár eléggé meg voltak tépázva.

Pár napra rá erdészek jártak körbe és mérték fel mekkora a viharkár. Természetesen nagyon nagy volt és elszomorító. Nemsokára emberek jöttek és motoros fűrésszel vágták le a törzsről a gyökérzetet. Az oszlopos fenyők törzsét lecsúsztatták a hegy oldalán, olyan területre ahol már gépekkel is hozzá lehetett férni.  Hetekig dolgoztak megnehezítve a farkasok vadászatát, ezért néha napokig éheztek. Hétvégére mindig abbahagyták. Ilyenkor mozdult meg az erdő népe. A farkasok is elindultak és Arcs arra vezette csapatát amerre a fakitermelést félbehagyták. Feljutottak egy elég meredek kiszögelésre meg akarták nézni, hogy miért jöttek ide ezek  az emberek és miért csinálják ezt a nagy zajt. Fenyő és gyanta illata lengte be a környéket, lehetett látni ahol lecsúsztatták a fatörzseket. A csuszás helye már eléggé ki volt síkosodva. Az alvezér Tiki, kíváncsi lett és oda akart menni a csúszdához. Lupusz rá morgott.

--- Ne menj oda, mert síkos!

--- Nekem te ne parancsolgass,- morgott vissza és, hogy tekintélyét kimutassa, odalépett.

Megcsúszott, Vopi utána kapott és el is érte a farkánál, de ő is megcsúszott, így nemhogy megtartotta volna, inkább meglökte Tikit. Tiki pedig magával rántotta Vopit, így mind a ketten lezuhantak a mélybe. Vonyítást és két puffanást lehetett hallani a mélyről. Mindenki döbbenve állt és a tekintetük Lupuszt kereste,  Mennyire igaza volt a farkasnak. Egy darabig döbbenve álltak, aztán Lupusz egyet vakkantott és elindult lejárót keresni a hegyoldalon , és oldalazva, lemászott a mélybe.  A többiek követték. A két szürkefarkas a lecsúsztatott fenyőkre esett és az odaérők furcsa pózban találtak rájuk. Már csak Tikiben volt egy pici élet. Ránézett Lupuszra és utolsó leheletével csak ennyit mondott:

--- Neked volt igazad!- és lassan elszállt belőle az élet.

Szomorú dolog két nagyszerű farkast elveszteni egyszerre. Ráadásul mindketőtt egy napon.  Csendben álltak megtörten a két tetem fölött. Mit csináljanak most velük, ezt lehetett kiolvasni a szemekből. Lupusz körbenézett a farkasokon és látta a tanácstalanságot.

--- Kaparjuk el őket!- szólalt meg.

Lehúzták őket a fenyőtörzsekről és behúzták az erdőbe mélyen a fák közé. Kerestek egy árkot, amit kimélyítettek, belefektették a két farkast és rákaparták a földet. Álltak egy darabig a két farkas sírgödre felett, miután elbúcsúztak tőlük, elindultak kotorékuk felé. Otthon el kellett mesélni mi történt a két nagyszerű farkassal és, hogy  őket többé már nem láthatják. Arcs azon töprengett, hogyan legyen ezután. Összehívta a hordát és kijelentette előttük:

--- Mától kezdve, Lupusz lesz az alvezérem,- jelentette ki a vezérfarkas. Ne siránkozzunk, hanem éljük tovább az életünket.

   Az életük visszazökkent a régi kerékvágásba.  Minden nap elmentek vadászni és ellátták a családot. Sokszor elmentek a zergék sziklafala előtt. Fel-felnéztek rájuk, sóhajtottak egyet és poroszkáltak tovább.

Talán egy hét telhetett el, mikor félhangosan azt mondta a vezér:

--- De szívesen ennék most egy jó nagydarab zergehúst.

--- Engedd meg főnök, hogy utána nézzek, mit lehet tenni ez ügyben, - kérlelte Lupusz

--- Menj és térj vissza jó hírrel.

Lupusz reggel korán elindult. Nem sietett, szeretett egyedül csatangolni az erdőben, a szabadság érzete vezette előre. Gyakran megállt, hallgatózott, fülével radarozva és befogva a legkisebb zörejt is. Szinte hangtalanul a fák takarásában haladt és mikor közelébe ért a zergékhez, megállt, távolról figyelte őket, aztán kúszva megközelítette a csoportot. Az erdő sűrű bokrai közül figyelte, hol tartózkodik a figyelő juh, mit csinálnak a többiek, mennyire figyelnek, merre mennek, hová mennek legelni,mikor telepednek le és mikor mennek vissza a hegyoldalukhoz. Azt is kifigyelte, hogy mikor váltják egymást a figyelő juhok, mert enni mindenkinek kell. Mindezt elraktározta az agyában. Ahogy jött , ugyan olyan csendben ment visszafelé.  A nap is kezdett lebukni tehát, így visszament a hordához és azt mondta mindenki előtt a vezérnek:

--- Szeretnél zerge húst enni Fönök ! 

---  Ígen !Talán van valami  terved?

--- Igen, de be kell vonnunk a fiatal farkasokat is, elég nagyok már hozzá.       

--- Rendben! Ahogy gondolod.                                     

---  Akkor  Fönök, holnap, zerge húst fogunk enni.  Majd a helyszínen mindent elmagyarázok.

A horizont aljára érve a nap, sötétségbe burkolta az erdőt. A fiatalok alig akartak elpihenni, miután elpilledtek, nyugtalanul aludtak. Volt aki álmában sziklákon ugrálva kergette a zergéket, álmában járt is a lába.

Alig várták a reggelt, hogy eljöjjön, éjjel álmukban már fel is falták az egész zerge csapatot, nagyon vágytak zerge húsra. A zerge nagyon gyors állat, ráadásul úgy tudnak ugrálni a sziklákon, hogy egyszerüen követhetetlenek, ezért nagyon keveset tudtak belőle elkapni.  Az íz azonban ott volt a szájukban. Mivel ritkán lehetett elkapni belőlük, inkább a véletlenül lezuhant példányhoz fértek hozzá.  De Lupusz most reményt adott nekik és ez a remény most váratott magára. Megbíztak Lupusz tudásában.

FOLYTATÁSA  KÖVETKEZIK

e