19.  Manó mese

19. Manó mese                                       Kerti manó

                     Várjuk a vendégeket

Janó és Priszcilla, kellemesen utazott a busz alján . Már nem először teszik meg ezt az utat, és nem is unatkoznak útközben, mert mindig, más és más esemény jön közbe. Tekingettek körbe a busz alatt és mutogatták, ahogy a ház előtti kertekben, hogyan nyílnak a virágok

--- Látod! Mikor jöttünk ,az a liliom, még nem volt kinyílva. Most, hogy megyünk haza, látom végre, hogy milyen szépen virágzik- áradozott Priszcilla.

 Ám Janó, odasem figyelt, jobban érdekelte egy kutya.

--- Odanézz, mekkora az a kutya! Nem szeretném, ha beleharapna a fenekembe.

--- Ó, Te törpe manó. Téged mindig a bolondság érdekel. Nem is gyönyörködsz a környék szépségében, a virágokban, a járművekben, az emberekben, a gyerekekben. Téged csak az a bolond kutya  érdekel.

A busz közben haladt az utján.

--- Vajon az a két gyerek min veszhetett össze,- és ahogy ment a busz, úgy fordították a fejüket feléjük.

--- Most az egyik lekevert a másiknak egy pofont.

Nagy zürzavar keletkezett, rövid idön belül. A másik is visszaütött és nagy csetepaté lett.

--- Had üssék egymást, csak minket ne bántsanak!

Két biciglis is közlekedett arra, ám egymással szemben. Mindegyikük a verekedöket nézte, így megtörtént a baj.

--- Ez is igaz, ezek soha nem tudnak egymás mellett megférni.

---- Figyeld, hogy összement az a két biciglis. Már ezek sem tudják elkerülni egymást ?

--- Figyelmetlenek , az a baj.

--- Közeledünk Janó, mindjárt leszállunk.

A busz lassan beállt a megállóba. A két manó leugrott, leakasztotta az ülőszéket és befutott a legközelebbi virág alá.

Az út hazafelé ugyan olyan veszélyes volt, mint múltkor. Lopakodva kellett hazafelé sliccolniuk. A nehezebb a falu utcáján átmenni a járművek miatt. Ki kell várni azt a pillanatot, mikor nincs jármű, vagy ember a közelben. A várakozás sem volt unalmas, mert mindig újabb dolgokat fedeztek fel. Janó éppen egy biciklit próbált az emlékezetében megtartani. Miért nem esnek el? Csak a tekerés viszi előre? Aztán, hogyan ülnek rajta, és hogyan utaznak vele. Elgondolta, hogy jó lenne drótból csinálni egy ilyet, bár elég különleges egy jármű. Gondolata tovább szárnyalt,- De hol mennék én ezzel, mikor mi állandóan csak bújunk az emberek elől,- Á nem kell ez nekem.

--- Mehetünk, szabad az út,- rántotta vissza a valóságba Priszcilla.

Átfutottak az úttesten és a járdaszegély takarásában mentek a kis híd felé.  Könnyü volt menniük, mert akkora volt a gaz, hogy valósággal úgy kellett áttörniük magukat. Csak a kerítésig kellett bujkálniuk. Miután bementek már csak a régi útvonalon kellett hazamenniük a lakásuk felé. Otthon nagy ovációval fogadták őket. Égész nap mesélni kellett, hogy mit csináltak a másik helyen. Nevettek, amikor, kifigurázva megmutatta Janó, hogyan csodálkoztak el az ottaniak, a sok ismeretlen dolog felett.

--- Olyan göcsörtös volt az asztaluk, ahogy a nagy balta elvitte. Ezt csak úgy találták. Tulajdonképpen, csak rárakták az összekötözött lábakra. Mikor hozzáértem az asztalhoz, azt vártam, mikor dűl össze. Azért gondoltam, hogy segítünk rajtuk. Megmutattam nekik, hogyan működik a fűrész. Majdnem szétszedték, mert nem értették, hogy mi viszi ketté a fát. Aztán, megreszeltem, ezen is csodálkoztak, és azt mondták, hogy nekik ilyet eszükbe sem jutott volna, hogy csináljanak. A gyalu forgácsát még meg is rágták, nem akarták elhinni, hogy ilyen egyszerűen lejön egy fa szelet és sima marad alatta a fa. De legjobban a fúró érdekelte őket. Egymás kezéből kapkodták ki a fúrót, hogy kipróbálhassák. Én csak nevettem rajtuk. Egymás után készültek el a bútorok, a végén aztán rájuk hagytam, had csinálják ők maguk.

Janó nem kigúnyolni akarta őket, hanem olyan jól esett neki, hogy taníthatta manótársait arra, amit ő már tudott. Jó volt tudni azt, hogy segített és boldogságot hozott.

Priszcilla, mivel meghívta testvérét hozzájuk, átvette az irányítást. Utasította a férfiakat, hogy a raktárukból hozzanak mindenféle gyümölcsöt és zöldségféléket. Nagy sürgölődés kezdődött. Háromszor is fordultak a lakás és a raktár között. Priszcilla szinte mindent fejben tartott, ki hova ül, meg e van minden étel, az ágyak, a takarók és, hogy mikor kell kimenni értük. Olyan volt, mint egy őrmester, a többiek csak hallgattak és tették a dolgukat az utasításnak megfelelően. Aztán eljött az a nap, amikor jönnek a manók. Kiküldte a családot segíteni a megállóba. Mikor meglátták, hogy jön egy busz, felemelték a zászlót. Sajnos nem ezzel jöttek, várni kellett egy másikra. A várakozás a leghosszabb mikor a manó tehetetlen. Megint jött egy busz, zászló fel, de mivel aláláttak a busznak, nem látták a manókat. Mi jöhetett közbe? Nem mentek haza, hanem vártak tovább. Ismét látszott, hogy jön egy busz, zászló fel, fejüket kidugva látták, hogy végre ezen jönnek a rokon manók. Lassan beáll a busz, berohantak segíteni, ám nem kellett volna. Leugrottak és a két fiú leemelte az ülőszéket. Siettek ki a busz alól. Közben sokan leszálltak, meg felszálltak, így volt elég idő. Aztán a busz elment.

--- Mi volt veletek?- kérdezte Janó.

--- Mire megtaláltuk, hogy hová kellene akasztani az ülőszéket,- mondta Roxán,- elindult a busz, és ott maradtunk alatta. Csak arra kellett figyelnünk, nehogy eltaposson a kerék. Így aztán meg kellett várni a következő járatot.

--- Na, jól van, induljunk haza.

A szokásos útvonalon, az árokban haladtak tovább. Oda értek a falu főutcájához.

--- Itt vigyáznunk kell, mert sok az autó, meg a gyalogos.

Várni kellett, míg a forgalom elcsitul. Janó nézett jobbra, nézett balra és kereste az alkalmat.

--- Figyelem, - szólt hátra,- most megyünk.

Átfutottak és gyorsan haladtak tovább a járdaszegély takarásában. A kishídon gyorsan átmentek, innentől, már csak a macskákra kellett figyelni. A kerítésen bebújtak és a tuják takarásában mentek tovább.

--- De, érdekes itt nálatok!- szólt reszketve Kosztos.

A farakás mellett óvatosan haladtak előre. Janó ment elől, majd hirtelen azt mondta:

--- Bebújni a farakás közé.

Minden manó behúzódott a farakás réseibe. Egy macska jött éppen arra, megállt és szaglászott. A manók még beljebb húzódtak a rakásba. A macskának újak voltak a szagok és próbálta azonosítani. Eltárolta agyában az illatokat aztán, mivel megunta a szaglászást, tovább állt. Janó dugta ki először a fejét, Utána osont a macskának, és mikor látta, hogy távolodik, azt mondta:

--- Mehetünk tovább.

Fáktól-fákig mentek, majd a melléképületet megkerülve a ház sarkánál kinéztek. Az egyik cica a diófa alatt ült és felfelé nézett. Felnéztek a fára, és ott, még egy macska volt, farkasszemet néztek. Aztán az alsó macska fellendült a fára, a fent lévő, még följebb mászott. Játszottak egymással, kergették egymást a fán. Aztán a megtámadott leugrott és elszaladt. A másik is leugrott és követte a társát. Végre szabad volt az út. Most is fától-fáig haladtak. Az élő sövénynél, aztán már, biztonságosan mentek tovább. Már csak a pünkösdi rózsa levelei alatt kellett elhaladni és bebújtak a kúszófenyő alá.

--- Sokáig megyünk még?- kérdezte Kosztos.

--- Nem már itt vagyunk.

Végi kellett menniük a kúszófenyő alatt és már oda is értek a bejárathoz.

 Kinyitotta az ajtót.

--- Ó, ez nagyon jó,- szólalt meg Baskó

--- Micsoda bejárat,- nézett körbe Roxán,- itt bent laktok?

--- Egy kicsit lejjebb.

Lassan odaértek a létrához.

--- Megjöttünk,- kiabálta le Janó.

A létra alján megjelent két fej,-- Gyertek le.

Lementek a létrán, nagy ovációval köszöntötték egymást. Az ujjonnan jöttek, körbenéztek, Mjüriel megtapogatta a falat.

--- Milyen fal ez?

--- Ez egy vödör, illetve négy vödör, amelyek össze vannak kötve egymással. Minden vödör két emeletből áll. Itt minden családnak jut egy szoba, és ha kevésnek bizonyul, akkor kinyissuk az oldalát és kimegyünk az akna belső terébe. Menjünk körbe, úgyis tudom, hogy kíváncsiak vagytok. Szobáról-szobára jártak. Csodálkoztak a szép bútorokon. Legjobban a tükrös szoba  tetszett a lányoknak. Nézegették magukat és azt mondogatták a fiúknak:

--- Nekünk miért nincs ilyen?

--- Láttam már ilyet összetörve, de nem gondoltam, hogy kellene neked,- közölte Baskó.

Roxán, egy picit fejbe verte Baskót.

--- Látod milyen.  Én nem is bántottam, mégis kaptam egy taslit.Ő akar rajtam uralkodni,- mondta Baskó.

--- Uralkodni? Tudod, mi vagyok én. Én vagyok a nyak, te vagy a fej. Merre forog a fej, arra amerre a nyak fordítja.

Hosszú csend volt rá a válasz. Csak egy kis kuncogás hallatszott.

A csendet Priszcilla törte meg.

--- Menjünk tovább, még nem láttatok mindent,- és végigjárták az egész lakást.

Mire a nyolc szobát és az aknát megnézték, alaposan megéheztek. Sokat kellett lépcsőzniük, szobáról-szobára.

--- Csodálatos lakásotok van és mennyi szoba? Ilyen bútorokat még nem is láttam?

--- Holnap, bemutatlak a Papának és a Mamának. Remélem, nem féltek?

Síri csend volt rá a válasz.

                              folytatjuk