17. Manó mese

17. manó mese                                kerti manó

                      Irány haza

A körülményekhez képest, az élet, nem volt könnyű Roxiéknál.

Priszcilláék, ugyan nagyon jól érezték magukat, bár hiányzott az a kényelem, ami otthon már meg volt. Sajnos, itt nem volt segítő kéz, egy másik Papa, és nem voltak szerszámok, így a bútoruk nagyon kezdetleges volt. Az asztal lábai, úgy voltak összekötve kötéllel, és csak rá volt téve, egy görcsös egyenetlen lap. A székek helyén pedig fatuskók álltak. Igaz, hogy nagyon kevés szerszámokkal rendelkeznek, amivel meg lehetett volna munkálni. Janó úgy gondolkodott, hogy ad át azokból a szerszámokból, amit kapott és segít nekik a bútorok elkészítésében.

--- Segítek nektek bútort készíten, megmutatom, hogyan kell elkészíteni.  Ezeket azonban kidobjuk, vagy felhasználjuk, de előbb haza kell mennünk a szerszámokért, és el kell hoznunk. Két nap alatt megjárjuk.

--- Hú, de izgi,- mondta Baskó.

 A körülmények miatt, rövidre fogták a vendégséget és úgy döntöttek, haza kell menni. Úgyis visszajönnek még, hiszen dolgozni fognak a lakás bútorainak elkészítésében.

--- Elindulunk haza. Most megmutatom nektek, hogy, hogyan jöttünk el hozzátok. Ha velünk jöttök a buszmegállóhoz, megláthatjátok, miként utazunk messzire.  Rövidesen úgyis találkozunk.

Kimentek a megállóba, persze az árokban, hogy senki ne lássa őket. Elővették az eldugott ülőszéket és megmutatták a manóknak.

--- Látjátok, így néz ki, amivel jöttünk. Ezt a felét akasszuk fel a busz alján lévő vontatókarikába, felülünk és elvisz bennünket a busz. Ha tudsz ilyet csinálni, utazhattok, annyit, amennyit akartok.

--- Jön a busz, figyeljetek. Arra kell vigyázni, hogy a felszálló emberek ne lássanak meg bennünket.

Lassan beállt a busz a megállóba. Az emberek kezdtek felszállni, ezt az időt használták ki a manók, alászaladtak a busznak, felakasztották az ülőszéket és felültek rá. Majd elkezdtek integetni, így vettek búcsút az itt maradt manóktól. Az árokban leső manók tátott szájjal visszaintegettek. Csak a fejük látszódott ki az árokból. A busz közben elindult. A manók még mindig tátott szájjal nézték, ahogy távolodott a két aprónép a busszal.

--- Csinálok én is ilyet. Ez nagyon jó!- biztatta magát Baskó

Megvárták, míg elmentek az emberek, és ahogy jöttek, lopva, úgy mentek haza. Otthon, más sem volt a téma, mint az utazás.

--- Én is akarok utazni!

--- Nyugodj meg, fogunk mi még utazni.

Janó és Priszcilla élvezte az utazást. Lényegében észrevehetetlenül utaztak a buszon, senki nem nézett a busz alá, mi van ott. Csak lehajolva lehetett volna meglátni őket, de ki figyel egy ilyen helyzetre. Csak a kerekek sustorgását lehetett hallani. Mivel közel voltak az úthoz, nagyon gyorsan szaladt alattuk. De minden út egyszer véget ér. Janónak és Priszcillának le kellett szállni. Alig állt be a megállóba, már ugrottak is le és leemelték az ülőszéket. A kerék alól kilesve látták, hogy szabad az út a szamárkóró felé.

--- Futás,- mondta Janó,- és a két manó már el is tűnt az ülőszékkel a levelek alatt.

 Megvárták, míg a leszállók elmennek, és a busz elhúzott, aztán az árok takarásában mentek tovább. Odaértek a falu főútjához. Eléggé forgalmas, mert ebből ágazik le a többi utca. Meg kellett várni, míg elcsendesedik a forgalom, aztán átszaladtak és megpihentek a villanyoszlop mellett. Rövid pihenő után a járdaszegély mellett, mindenfelé figyelve haladtak tovább. Odaértek a patakhoz és a régi két padlós hídon mentek át. Ez volt valamikor a régi átjáró, de mióta megépült az új híd, ezt kevesen használták. Innen a magas növények alatt mentek tovább. Csak arra kellett figyelni, hogy a macskák közül, valamelyik meg ne lepje őket. A kerítésen átbújva már jól ismerték a járást. A tuja sor mellett, mentek tovább a farakásig. A farakás végén kilestek, mert innen már szabad pálya volt az udvar. A ház sarkánál egy macska üldögélt, de nem feléjük nézett. Megvárták, míg a cica elment a ház oldala felé. A két manó lehajolva futott a sárgabarack fa törzséhez. Ott újra körbenézve, már mentek is a ringlófa alá. Itt is kilestek, de el kellett bújniuk, mert megint egy macska cammogott a ház fala mellett. A cica komótosan ballagott, majd megállt a ház hátsó sarkánál és kilesett. Meglátta a másik macskát és elballagott feléje. Újra szabad volt az út. Két lehetőség kínálkozott. Egy nyílt füves terület, vagy megkerülni a melléképületet és takarásban érni el a házukat. A hosszabb utat választották, amely jobban takar.

 A melléképületet, folytonos figyeléssel kerülték meg. A ház sarkától a szilvafa után a körtefa törzsénél pihentek meg újra. Innen aztán az élő sövény mellett, át-átbújva mentek tovább, majd a pünkösdi rózsák alatt már csak gyalogoltak. Már nem jártak messze, feltűnően nagy volt a csend. Aztán meglátták a család többi manóit a puszpángbokrok között. Hazaértek, boldogan ölelték meg egymást.

Másnap Janó elkezdte válogatni, hogy melyik szerszámok kellenek majd a munkához. Kalapács, szeg, fűrész, gyalu, reszelő, csiszolópapír, ragasztó, fúró, véső, szeghúzó, fogó,- sorolta fejben az elvinnivalókat.

Szerencse, hogy ezekből több is volt, és úgy gondolta, ott is hagyja. Minden össze volt készítve, már csak az indulást kellett megbeszélni. Végül eldöntötték, hogy holnap indulnak vissza a tesóhoz. Igen ám de, mivel a csomag elég sok, a gyerekeknek is be kell segíteni a felrakásban. Kihordták a buszmegálló melletti kis bokorba a szerszámokat meg az ülőszéket, Avarral takarták, hogy ne látszódjon, és várták, hogy jöjjön a busz. Sok autó járt arra felé, várni kellett. Mikor már látszódott a busz messziről, leszedték a leveleket. Janó és Priszcilla felemelte az ülőszéket, a segítők pedig a szerszámokat. Beállt a busz a megállóba, futás az ülőszékkel, felakasztani, a szerszámos tasak már repült is fel és a két manó felugrott az ülésre. Alig helyezkedtek el, elindult a busz, úti célja felé. Irány a harmadik falu, ahol nagy munka vár ránk.

--- Jól jön neked ez a kis munka, legalább leadsz egy pár kilót,- dödörgött Priszcilla, Janó felé, és megsimogatta a hasát.

Senki sem gondolt arra, hogy potyautasai vannak a busznak. Egy ilyen utazás nagyon rizikós, főleg olyanoknak, akik, rejtett életmódot élnek. De tudtommal senki sem látta őket, mert akkor már hallottunk volna róluk.

                       folytatjuk