1.  Farkas mese

1.                           Farkas mese   

                                         Lupusz

         Valamikor nagyon nagy erdők voltak, és sok állat élt az erdőben, ám az ember kiírtotta az erdőket, és terjeszkedésével kiszorította élőhelyéről a nagyvadakat. Természetesen a vadászat sem kimélte őket, így az erdő vadállománya nagyon lecsökkent. A ragadozók közül elsőnek a bölények, a medvék , a szarvasok és őzek, meg a  farkasok  estek a vadászok áldozatául, majdnem teljesen kipusztítva őket. A megmaradt példányokat bevitték  az állatkerbe.Szomorú dolog ez , bár emberségből méltányos. Hazánkban az őz,a vaddisznó, a róka, a borz és a szárnyas állatok élnek nagy számban erdőben. Nagyvad, csak az állatkertben található.

A farkas nem szeret az ember közelében élni. Ragadozó, ezért jobban szereti a hatalmas erdőségeket, ami élelemben gazdag, és távol van az emberi településtől. Az a baj, hogy az ember már majdnem mindenhonnan kiszorította, vagy elpusztította.  Lengyelországban próbálkoztak azzal, hogy visszatelepítik a farkasokat.Hatalmas erdőségek vannak Lengyelország gyéren lakott területe mellett, ezért telepítettek ide farkasokat.

Néha néha egy- egy csapat elszökik és a magasabb helyeken próbálnak megélni, ahol jó nagy az erdő és jó sürű. Azokban az erdőségekben, amely vadban gazdag és távol esik a településektől, sikeresen vissza is telepítették, és eredményesen szaporodnak. Falkában szeret járni, ahol van egy domináns, hím vagy nőstény, aki vezeti a csapatot, és együtt vadásznak az élelemért. A falka biztonságot ad, és együtt eredményesebben vadásznak. A farkas ragadozó állat, bár szelídíthető, mint a kutya, de nem szabad elfeledkezni arról a tényről,

hogy tökéletesen soha sem lesz szelíd,mert vadállati ösztöneit sohasem tudja teljesen legyőzni.

Nálunk, csak az állatkertben található farkas, ketreccel körbezárva, kifutóban. Igaz, minden nap kapnak élelmet, de azt a sok embert, aki megbámulja őket, azokat nem szeretik. De, kénytelenek beletörődni sorsukba, hogy az a sok büdös, izzadt ember, naphosszat nézegeti és mutogatnak rájuk. Meg az a sok gyerek, ahogy ordibál, meg dobálózik! Ezekben az egyforma napokban, a reggeli és az esti ételosztás hoz egy kis változatosságot. Minden beadott húst megesznek. A két etetés között, dögunalom, ahogy jönnek- mennek az emberek, magyaráznak, mutogatnak, pedig de szívesen szaladgálnának az erdő mélyén.

A farkasok között, volt egy egyéves LUPUSZ nevű farkas, aki ha tehette sokszor szaladt körbe a kerítésen belül, hogy izmait erősítse. Nem akarta, hogy izmai eltunyuljanak.

A nyár derekán járhattunk, mikor egyik nap egy kisfiú rohant oda a farkasok ketrecéhez és elkezdte rugdalni a kerítést, és ezt kiabálta:

--- Csúnya rossz farkas. Megetted a Nagymamát meg a Piroskát. Csúnya vagy és rossz, de a vadász jól kitolt veled!Felvágta a hasadat és telerakta kövel, úgy kellett neked te csúnya farkas.  BŐŐŐÖÖ,-és kinyújtotta a nyelvét.

Addig kiabált és rugdalta a kerítést, míg a szülök oda nem értek. Az emberek megmosolyogták a kisfiút, aztán tovább mentek.A család egy idő után továbbment. Lupusz odament, megszagolgatta a kerítést és rájött, hogy ott ahol a gyerek megrugdosta, a drótok engednek a feje nyomásának. A hegesztés a sok rúgástól eltört. Otthagyta, nem akart feltűnést kelteni, érezte, itt lehet a szabadulás ideje.Alig várta, hogy elcsendesedjen az állatkert. Megvolt az esti etetés is, még azt is megette, amit a másik otthagyott.  A gondozó is elment haza, s akkor újra odament a kerítéshez, és elkezdte nyomni a fejével a drótot. A többiek is felfigyeltek rá és segítettek neki a kerítés bontásában. Késő éjszakáig rágták, döfködték, ráncigálták. Többen is nekifeszültek mire elpattant a kerítés és lett rajta egy nyílás, ahol ki lehetett bújni. Kimásztak, és  elindultak az állatkert területén, keresve a kiutat. Az egyik részen korhadt volt a léc és pár rugás után ki is szakadt, kibujtak egy olyan területre ahol elég sok fa volt. Körbenéztek merre induljanak  és Lupuszt követve az egész falka délnek indult. Tudta, hogy reggelig nem fogják keresni őket. Sokáig futottak, aztán  elértek egy olyan kiserdőbe ahol egy rövid időre megálltak és Lupusz azt mondta:

--- Jó lenne, ha mindenki arra menne, amerre akar, így nehezebben találnának meg minket. 

Egyik farkas aztán elindult délnek, a többiek meg elkezdték követni. Lupusz megvárta mig eltünnek a szeme elől, aztán elindult egyedül északnak. Azon gondolkodott, hogyan csapja be a reggeli üldözőket. Tudta, hogy keresni fogják őket. Előszőr is valahogy a nyomait kell eltüntetni, ezért egy patak medrében gyalogolt visszafelé északnak,jó hosszan, aztán mikor talált egy szemétlerakót, azon átvágva tovább folytatta útját észak felé. Nem pihent, élvezte a szabadságot. Az volt a lényeg, hogy a szagát minél jobban elrejtse. Addig futott, amíg a lába bírta. Eljutott egy erdős részre, ahol végre egy kicsit megpihenhetett. Rövid idő múlva ment csak tovább, kerülve az emberi településeket. Sok patakon és folyón kelt át mire eljutott egy nagy erdőhöz.

 Reggel aztán észrevették, hogy a farkasok megszöktek.  Mindjárt értesítették a vadászokat,akik előszedték az altatólövedékes puskákat, és a kutyák nyomán elindult a társaság a farkasok után.  A kutyák kiszagolták a farkasok nyomaiból, hogy merre mentek, s elindultak megkeresni őket. Hetekbe telt, mire be tudták fogni a szökevény farkasokat, egy kivételével. A csoportból egy farkas a Lupusz nevű hiányzott. Nem akadtak a nyomára, nem jelezték sehonnan sem, hogy látta volna valaki. Nem gondolták, hogy északnak vette az irányt, és ez volt a szerencséje.

Mikor megéhezett, csak olyan vadra vadászott, ami az erdőben található, és még a nyomokat is eltüntette. Ha embert látott, inkább meglapult és csak akkor ment tovább, ha biztos volt abban, hogy nem vehetik észre. Egyik erdőből vándorolt a másikba, hogy nehogy valaki a nyomára akadjon. Aztán a messze távolban meglátott egy hóval borított hegycsúcsot, a lábánál pedig egy sűrű erdőt. Arrafelé igyekezett. Már nem sietett, minden gyanús zajra megállt, és meg

győződött arról,mikor mehet tovább. Amikor már kaptatott fel a hegy oldalán, érezte, hogy elérte a várva várt szabadságot. Már jó magasan járhatott az erdő fái között, mikor hirtelen meg kellett állnia, mert különös, idegen farkasszagot érzett az egyik fa törzsén. Hosszan szagolgatta, és elraktározta az érzékei között az illatot. Vigyáznia kellett, nehogy meglepetésben legyen része. Még óvatosabban ment tovább. Olyan magasra fel tudott menni, hogy eljutott a hóhatárig. Onnan aztán visszafordult és úgy döntött, megkeresi fajtársait, és ha engedik közéjük áll. Ha itt élnek farkasok, akkor ő is élhetne közöttük- gondolta. Sokáig kereste nyomukat, aztán egy nap éppen egy szikla peremén állt és figyelte a tájat, mikor meglátott egy farkas hordát ügetni a másik hegy oldalában. Megfigyelte merre mennek, majd arra vette az irányt. Dombról le, dombra fel, vitt az útja. A levegőben a  farkasok különös illata, kezdett erősödni. Megfelelő távolságot tartva, végre meglátta őket. Amióta megszökött, ez volt az első, hogy szabadon élő fajtársat látott. A farkashorda rövidesen észrevette, hogy idegen farkas ólálkodik körülöttük. Megközelítették Lupusz-t, morogtak rá, de ő csak nyugodtan állt és várt. Nem akart ő semmi mást, csak közéjük akart tartozni.Sokáig vicsorogtak rá,ő pedig visszahúzódott, annyira,hogy a háta mögé ne tudjon menni senki.Nemsokára megunták az acsarkodást, és ott hagyták.ez az acsarkodást többször is megismételték, aztán beleuntak. Lassan megszokták, hogy ott ögyeleg nem messzire a hordátol, sőt inkább  segít a vadászatban is. A lengyel vadászok távcsövükkel, szemmel tartották a farkas állományt, és találtak egy eddig még nem látott idegen farkast közöttük. Hónapokba került mire kiderítették, hogy ez bizony egy szökött farkas, amely a déli vidékekről került hozzájuk. Az állatkert, ahonnan megszökött, akkor hallott a megszökött farkasukról, mikor a lengyel vadászok tájékoztatták őket, hogy az erdőségeikben találtak egy idegen farkast, aztán leírás és kép alapján, azonosították. Csak azt nem értették, hogyan jutott ilyen messzire tőlük, és hogyan tudott ilyen észrevétlenül eljutni a lengyel havasokba. Nem vitték vissza,azt mondták,ha ilyen messzire el tudott jutni, megérdemli,hogy ottmaradjon, otthagyták a havasokban, így Lupusz végre szabadon élhetett. A vadászok szemmel tartották a farkas hordát, és nem lőttek ki közülük egyet sem, hiszen direkt ide telepitették őket valamikor.

                       folytatódik