55. NYÚL MESE

       55.          Nyúl mese

                         Utolsó látogatás

  Említettem már nektek, hogy ezeket a meséket a nyulaktól hallottam. Ez így igaz, a legtöbb történetet a Bátor nevű nyúl mondta el nekem. Többször is találkoztunk, és beszélgettünk. Illetve Ő beszélt én pedig jegyzeteltem, és csak ritkán kérdeztem rá, ha valamit nem értettem. Mikor elmentem hozzá, hogy találkozzam vele, mindig vittem magammal a kerékpáromon annyi élelmet, amennyit fel tudtam rakni a drótszamáromra. A hátsó csomagtartón vittem a káposztákat, a kormányon vittem hozzá tíz kiló sárgarépát, meg karalábékat aztán karfiolt és salátát.  Most is erre készültem, és a kerékpáromat megraktam ezekkel a finomságokkal. Az egész úton toltam a kerékpárt, mert úgy meg volt pakolva, hogy nem tudtam volna felszállni rá. Szép lassan eljutottam a nagy tisztásig. Neki támasztottam a kerékpáromat egy fának, és letelepedtem az egyik nagy fa alá. Körbenéztem és megláttam azt az almafát, amit valamikor magról ültettek. Most már almákat is láttam rajta. Vártam, tudtam, hogy a nyulak tudják, hogy ott vagyok, és szólnak a barátomnak, addig is, vártam türelmesen. Aztán nemsokára látom ám, hogy az egyik nagy fa odvából leeresztenek egy vászon kosarat. Megismertem benne az én öreg barátomat, a Bátor nevű nyulat. Hát bizony nagyon megöregedett, igaz,hogy én sem lettem fiatalabb. Csak lassabban öregszem, ő pedig már botra támaszkodva jött oda hozzám.

--- Szervusz, öreg barátom, Bátor, - köszöntöttem Őt

--- Szervusz,- mondta Ő.

--- Hoztam nektek egy kis ajándékot,- mutattam a kerékpárra rakott zöldségekre.

--- Jó, hogy hoztad, mert már szűkében vagyunk ezeknek a dolgoknak. Ezek a fiatalok, már nem hoznak ilyen dolgokat, mint valamikor Mi.

--- Mesélj, hogy éltek!

--- Tudod valamikor régen, még kordában tudtam tartani ezeket a nyulakat. De belefáradtam, és ezzel a mostani nemzedékkel, már nem lehet beszélni, ezek már nem fogadnak szót. Nem akarnak tanulni, azt mondják, hogy ők ilyen ugribugrit, amit mi csináltunk, nem hajlandóak  megtanulni. Ők abban bíznak, hogy gyors futással, meg a hírtelen irányváltással majd megszöknek a rókák elől, még az a szerencse, hogy nincs a környéken farkas. Már nem akarják  megfogadni az öregek tanácsait. Sajnálom, mert az lesz a vége, hogy lassan de biztosan fogyunk. A rókáknál is ez a helyzet, felnőt egy új nemzedék és szófogadatlan lusta népség lett belőle. Az öreg rókákkal tarjuk még a kapcsolatot, de sajnos csak panaszt hallok tőlük. Néha összejövünk velük és beszélgetünk a régi szép időkről.

--- Ilyen helyzet van nálunk is,- mondtam,- Nekünk sem akarnak a fiatalok szót fogadni, sőt nagyon rapliznak, toporzékolnak, és követelőznek, sokszor nem ártana nekik egy  jó nagy pofon, hogy észhez térjenek.  De, most ne az emberekről beszéljünk,hanem rólatok.

--- Látod megöregedtem már, és nem biztos, hogy megérem a következő nyarat.  A lábam is fáj a reumátol. Láthattad, hogy már csak úgy tudok kijönni az odúból, ha leengednek, lifttel. Azok a szép idők sajnos elmúltak, pedig mennyi mindent csináltunk együtt. A legnagyobb  közös munkánk a repülés volt. Sajnos a szerkezet is tönkre ment már egy baleset folyamán, mikor az egyik kezdő nekirepült egy fának. A fának, meg a nyúlnak nem lett különös baja, de a sárkányrepülő az tropára ment. Aztán már nem javították meg a fiatalok, azt mondták hogy:                                                                                                      ---„ Ők erdei nyulak, és nem repülő madarak”

--- Szerintem, meg nincs meg bennük az a kreativitás, ami megvolt bennünk. Aztán ahogy új és új családok jöttek létre, nagyon szétszóródtunk már az erdőben. A legrosszabb pedig az, hogy újra megindult a vadászat. Sajnos, ez az erdő már nem olyan, mint emilyen a mi időnkben volt. Itt már mindenki a saját életét menti. Csak nagy ritkán jövök már ki a fészkemből, inkább olvasgatok, és tanítgatom azokat a piciket, akiket érdekel az olvasás és szeretik hallgatni a "bezzeg a mi időnkben " témát hallani. Legtöbbször azt kérdezik,

--- Mit csinálsz Nagyapa?

--- Olvasok,- mondom nekik,- aztán felolvasok nekik és próbálom megtanítani nekik a betűket. Sajnos a szemem már nem a régi és kezdek rosszul látni. Egy darabig érdeklődnek utána, de a játék, hamar elcsalja őket. azért szoktam nekik az egyik mesekönyvből felolvasni.  Esténként azért  körbeülnek, azt látnod kéne, ahogy szájtátva hallgatják a mesét. Megkérdezik, hogyan tanultam meg olvasni, én pedig elmondom, hogy úgy lestem el mástól. De már fáradok és ez  egyre gyakrabban előjön, már minden mozgás nehezemre esik.  Azt hiszem, visszamegyek, jó egészséget kivánok neked.

Intett, és négy nyúl szaladt segíteni a Nagypapának.

--- Szervusz, öreg barátom. Remélem, még találkozunk,- bucsuztam el tőle.

Szép lassan odavezették a nagy fához. Felhúzták a lifttel, közben integettünk egymásnak. A többi nyúl, pedig elvitte a hozott ajándékot. Rövid időn belül minden olyan csendes volt az erdőben, mint régen.

Nagyon megszerettem ezt az öreg nyulat, sokat nevettünk együtt, miközben a meséjét hallgattam. Remélem, még látom őt, addig is búcsúzom tőled, drága barátom!

Nem tudom meddig állhattam ott,mert eszembe jutottak azok a beszélgetések amit tőle hallottam. Mikor visszatértem a valóságba egyedül voltam és nagy csend vett körül. Odaléptem a fához kezembe fogtam a kerékpár kormányát és kitoltam az útra Dülöngélve ugyan, de sikerült felszállnom a drótszamárra és igyekeztem, hogy menet közben nehogy elessek. Az üres kerékpárra, könnyü volt felszállni, csak az útra kellett figyelnem. Hamar kiértem az erdőből, és hazatekertem. Megkérdezték hová tettem a zöldségeket. Azt mondtam:

--- Útközben megettem.

Tudom, hogy nem hitték el, de mit magyarázkodjak olyan embereknek akik üldözték a szelid nyulakat.Különben is nem tartozom nekik magyarázattal. Ha, meg akarják ismerni a történeteket, olvassák el ők is ezeket a meséket.

Sajnos a barátomra  többet már nem számíthatok.Ezután, ha mesét akarok írni, új témát kell keresnem.

                        Vége a nyúl meséknek