5. FARKAS MESE 

5. farkas mese

                       Új helyen

Lupusz azt tanította a farkasoknak, hogy: csak annyit vegyél, el a természettől amennyire szükséged van.

A farkas ragadozó állat, tehát húsevő és ezért vadászik. Ha jól van lakva, akkor nem vadászik. Azért szeret csoportban dolgozni, mert ez megkönnyíti a vad elejtését. Van egy vadkergető és vannak az elejtők, akik várják az űzött vadat.

A zergék elleni támadás remekül sikerült, jól ki volt tervezve a támadás. Az összehangolt támadásban mindenki kivette a részét.Dicséret illette a fiatal farkasokat, aminek ők nagyon őrültek.Unszolták is a felnőtteket a vadászatra. De, Lupusz csak ennyit mondott.

---  Mi az első lecke?

A fiatalok egyhangúan kezdték mondani:

--- Csak annyit szabad a természettől elvenni amennyire szükségünk van. - mondták kórusban.

--- Van ennivalótok?

--- Igen!- mondták megint kórusban.     

--- Ezek szerint nem gondoltátok át, amit tanítottam nektek.

Hosszú csend volt a válasz.

Amíg a zergehús tartott, nem jártak el vadászni. De amint elfogyott elindultak. A következő áldozatuk egy őz volt. Szegény állatnak esélye sem maradt a menekülésre, mikor meglepték. Amíg a hús tartott a vadászatot szüneteltették. Mind nagyobb területet kellett bejárni élelemért. Egyre többször éheztek, és bizony az éhes gyomor nem valami kellemes érzés.

Az erdő a nagy vihar után, mint már írtam, borzalmasan nézett ki.  Már azon gondolkodtak a vezérek, hogy kotorékot váltanak és elmennek egy távolabbi helyre, de aztán meggondolták magukat. Ám az ember jelenléte az erdőben, nyugtalanította a farkasokat. Ugyanis az erdészet emberei felmérte  a károkat,  és megállapították, hogy ez a letarolt erdő nem bírja eltartani a farkasok csapatát, ezért át kell őket költőztetni az északi területen lévő nemzeti parkba. Felmerült, hogy ujjabb facsemetéket kellene ültetni a kidölt fák helyébe, és ez sok munkával jár. Ám előtte a farkasok sorsát kell megoldani. Az idő sürgetett és egyik nap aztán megtörtént a megváltohatatlan.

 Megindultak a  vadászok az erdőben és altató lövedékes puskákkal,hogy befogják a farkasokat.  De, hogy is történt:

Ez alatt a pár nap alatt a farkasoknál elfogyott az őzhús. El kellett indulniuk, élelmet felhajtani, ezért ismét elindultak vadászni. Megint Lupusz vezette a csoportot, de nem jutottak messzire, mert egy furcsa érzés kapta el. Hírtelen megállt a csoport élén,beleszagolt a levegőbe és  valami nagyon gyanús lett  a számára. Szaglászott tovább levegőben, de a gyér szagfoszlány kevésnek mutatkozott bár nem mozdult el a helyéről. Vissza akarta fordítani csapatát mert  hatodik érzéke azt mondta, veszély, valami nincs rendben. Megforditotta a csapatot, és elindultak visszafelé, de túl későn és a gyanúja be is igazolódott, mert az oldalában egy erős szúró fájdalmat érzett. Belecsapódott egy injekciós tű, hátra fordult és kirántotta a beléfúródott dolgot. Sikerült kikapnia és leköpte a fölre, de mivel a tartalma már belekerült a combjába, még pár lépést tett, de mozgása egyre lassabb  lett és elkezdett szédelegni, annyira, hogy alig bírt a lábán megállni. Aztán érezte, hogy lábából teljesen kimegy az erő, remegni kezdett a lába, még pár lépést tett botladozva, aztán összecsuklott. Érzékelte a külvilágot, ösztönszerűleg el is szeretett volna futni, vagy megharapni azt aki ezt tette vele, de lába,nem engedelmeskedett akaratának. Látta, hogy emberek jönnek, felemelik, beteszik egy rácsos ketrecbe, majd beleszúrnak valamit. Az injekció lassan visszaadta a mozgását. Amikor érezte, hogy lábra tud állni, felállt. Körbenézett és látta, hogy a többi farkas vele együtt ketrecben van. Lupusz azt hitte, hogy vége a szabadságának és ismét visszakerül az állatkertbe. Kétségbe esetten felvonyított. Szomorúság fogta el, hogy oda lett a rövid szabad élete. Kérdezgették tőle a farkastársai, hogy  mi lesz velünk? Sajnos, választ nem tudott adni.  Egy idő után azt mondta:

--- Figyeljetek ide,- szólt hozzájuk,- Ha eddig nem öltek meg bennünket akkor már nem is fognak, csak nem tudom mi a tervük velünk. Én már voltam ketrecben ,igaz ennél nagyobb volt és mindig kaptunk enni.Remélem csak jó jön ezután. Egy idő után visszajöttek az emberek és négy  ember felkapta a ketrecet és elvitték egy nagy tisztásra.  Olyan helyre szállították a ketreceket, ahol nagyon ritka az erdő. Lupusz ismerte ezt a helyet, de erre csak ritkán vadásztak, mert itt nehezebb volt becserkészni a vadat. A bizonytalanság,hogy mi lesz velük, arra késztette,hogy mozogjon a ketrecben és keresse a kiutat.  Próbálta a ketrec rácsát átrágni, de a vasrácon csikorgott a foga . Nekiesett a padlónak, de olyan kemény fából volt, hogy a körme majdnem leszakadt. Így ez a szűk tér, nagyon zárt volt, sehol egy lyuk amit ki lehetne rágni, csak az erős vasrudak.Furcsa, bánatos szemmel nézett a külvilág mozgására.

Aztán jött egy nagy kamion és felrakták a ketreceket a platóra. Miután rögzítették a ketreceket az autó elindult. Zötykölődtek az erdei úton, aztán mikor kiértek a sima útra az autó felgyorsult, de így is legalább négy órát autóztak. Az órák nagyon unalmasan teltek. Az út mellett elrohanó fák árnyéka jelezte, hogy nem állnak, hanem haladnak. Nagyon kevés fa volt az út mellett, viszont sok domb. Aztán letértek a hosszú széles útról és az autó lassabban ment tovább.

 Miután megállt a kamion, leszedték a ketreceket. A farkasok egy lebetonozott területet láttak valamilyen nagy dübörgő madár formáju gépeket.Sok-sok ember sürgölödött körülöttűk. Természetesen a repülőtérre értek.  A ketreceket felrakták egy kocsira és ez vitte oda a nagy vasmadárhoz.

--- El fog nyelni bennünket ez a nagy madár !- vonyított az egyik farkas félelmében.

--- Nyugalom -- vonyított rá Lupusz

A ketreceket rövid időn belül egy szállitó  szalagon   felvitték a repülő gyomrába. Itt is le kellett rögzíteni őket, nehogy elmozduljanak útközben.  Mielőtt elindult a gép, kaptak enni és inni. Félelem látszott a farkasokon, miután beindították a motorokat, majd a nagy madár megindult és rövid időn belül már a levegőben is volt.  A farkasok gondolatban elbúcsúztak, az erdejüktől. Az idő lassan telt a repülő gyomrában.

--- Mi lesz velünk !- kérdezgették a farkasok.

Dehát ki tud választ adni arra, mi is történik velük. Furcsábbnál furcsább események történtek eddig, és még mindig nincs vége.  De, ha még nincs vége, valyon mi jöhet még. Állatkert, vagy szabadság, de hol, hogy ilyen messzire kell menni.  A reményt ne adjuk fel, amíg élünk addig nincs baj.

A gépmadár belsejében aránylag nyugalomban telt az idő. Nagyjából nyolc órát utaztak, aztán leszállt a gép. Egy kis pihenő után, ismét felszálltak és utaztak tovább. A nagy gépmadár repült tovább és a farkasok csak azt tudták, hogy még élnek.

Hajnalban szálltak le ismét. Földet érés után leszedték a ketreceket, majd ismét jött egy kamion és felrakták őket. Az utazás vagy öt órát tartott, aztán ismét leszedték a ketreceket. Lupusz most már bizakodott, mert a ketrecek előtt erdőt látott. Egy nagy és végeláthatatlan erdőt.Kinyitották a ketrecek ajtaját, Lupusz már ismerte, hogy ki kell a ketrecből jönni, ezért ő volt az első, aki kiugrott. Vakkantott a többi farkasnak, hogy gyertek már. Mint akiket puskából lőttek, úgy rohantak ki a ketrecből és futottak Lupusz után. Milyen megnyugtatóan hatott, hogy ismét  föld és fű van a talpuk alatt és szabadok. A friss levegő nagyon jól esett a büdös városi bűz után. A terület ugyan ismeretlen volt számukra, de biztató, hogy vadban gazdag erdőben járhatnak.

Futottak, minél messzebb legyenek az emberektől. Aztán mikor elfáradtak megálltak pihenni. Útközben nagyon sok állatokkal  találkoztak,volt olyan is amit most láttak először, például a bölény, jávorszarvas, gímszarvas, barnamedve, hiúz, vadmacska, vadló, de itt is megtalálható volt a bagoly, holló, vaddisznó, róka, nyest, borz és még sorolhatnám azt a sok-sok állatot, akikkel még majd találkozni fognak útjuk során. Egy idő után már csak poroszkáltak, mert belefáradtak a futásba,és megálltak egy alkalmas helyen. Alaposan átfésülték a területet és miután alkalmasnak találták, letelepedtek és elkezdtek maguknak kotorékot csinálni.  Hosszú idő telt el, már jól eligazódtak az erdőben. Tudták, hogy meddig mehetnek, mire lehet vadászni. Tehát az életük rendeződőtt, végre teljes nyugalomban élhettek, aztán egyik reggelre megszülettek az első kisfarkasok, Lupusz első szabad kölykei. A farkas csapat  sok évet töltött együtt az új erdejükben Lupusz vezetésében.

Tudta, hogy egyszer neki is át kell majd adni a csapat irányítását valakinek, de amig ez el nem jön  addig ő a farkas horda vezetője. Tudását igyekezett átadni fajtársainak.

Ebben a hatalmas erdőben, már nem nagyon lehetett követni a farkascsorda életét, így nem tudom ,hogy Lupusz, hány évig vezette a csapatot,de  a hírekben megjelent, hogy síkeres volt az áttelepítés és  létszámuk emelkedett.

Én azt kivánom,hogy légy boldog és sokáig szabad farkas.

                Vége a mesének