13.  Manó  mese

13. manó  mese

               Kerti manó

                         A csapda

A jó idő megjöttével, hamar zöldbe borult a természet. A levegő elérte azt a hőmérsékletet, hogy a kabátot ledobhattuk magunkról. Egyre lengébben öltözködtünk és ez ösztönzött bennünket, hogy mind gyakrabban menjünk ki a kertbe. Kapálni ilyenkor még nem érdemes, mivel még nem jött ki minden virág. Csak azokat a gyomokat szabad kihúzni, amit már fel lehet ismerni. Nagy munkába voltunk és nem figyeltük, hogy a szomszédasszony közeledik. Csak akkor vettük észre, amikor ránk köszönt. Természetesen elkezdtünk beszélgetni a kertről, az ültetésről és a virágokról és a legfontosabbról, az unokákról. Miután elmeséltük, ki hogyan járt és mit csináltak a gyerekek, témát váltottunk. Kielemeztük milyen közös virágaink vannak, nagyon érdekelte a mi ültetési módunk. Aztán egy pillanatra megszakadt a beszélgetés fonala, majd megkérdezte:

--- Mondjátok, nálatok vannak patkányok?

--- Nálunk? Hiszen van itt nyolc macska.

--- Nálatok, nem szokott eltűnni valami?

--- Én, ilyesmiről, nem tudok.

--- Milyen szerencsétek van, hogy sok nálatok a macska. Képzeljétek el, hogy mindig eltűnik valami. Hoztam a boltból szőlőt. Alig ettünk belőle, úgy elfogyott, hogy csak a csutka maradt. Próbáltuk kilesni ki lehet az, aki megeszi előlünk, de mindig máshol tűnt el valami. Hol a dióból, hol az aszalt szilvából, hol a mogyoróból volt kevesebb. A tejfölt is felbontotta valaki, vagy valami. A mogyoró egy idő után, valósággal felére csökkent. Az almából is hiányzott egypár, meg a körtéből, de legjobban a sárgarépa fogyott. De a családból, senki sem fogyasztott belőle, legalábbis ennyit nem.  Elmeséltem a felső szomszédnak. Ő meg azt mondta, hogy hazahozta a tejet, a vajat meg a zsemlét és a sajtot. Kirakta a kerti asztalra, bement a házba, hogy hoz kést, mire visszajött a két darab literes tejből egy hiányzott. A zsemléből meg elvittek kettőt. Aztán ahogy jobban átnézte, észrevette, hogy az egyik sajtból is hiányzik. Úgy gondoltuk, hogy talán patkány lehet. Kiraktuk a patkány csapdát. Minden nap megnéztük. Egy darabig nem volt vele semmi baj.

--- Mond, milyen az a patkánycsapda?

--- Egy acélrácsos nagyobb doboz féle, aminek az oldala rácsos drót. Leraktuk, kitámasztottuk az ajtaját és tettünk bele élelmet. Aztán egyik nap az ajtaja lecsapódva, élelem eltűnt, viszont a rácsok szét voltak feszítve. Nos, szerintem egy patkány ilyet nem csinál, mert nem ilyen erős és okos, elharapni meg úgysem tudja. Akkor vajon mit foghatott a csapda? A csapda mellett összetört fadarabok voltak, meg egy félméteres betonvas. Patkány ilyet nem csinál. Itt valami más, valami megmagyarázhatatlan dolog van, amit én egyszerűen, nem értek. Olyan furcsa ez az egész. Sőt, néha úgy érzem, valaki figyel, körbenézek, nincs senki.

Összenéztünk a feleségemmel.

Én nem akartam felvilágosítani, hogy én tudom kik voltak, inkább azt mondtam:

--- Fogalmam sincs, mi történhetett nálatok,- mondtam neki ártatlan képpel.

Vitattuk még egy darabig azokat a dolgokat, de közben alig vártuk, hogy elmenjen.

 Alig ment el a szomszéd, közben töprengtem, hogyan lehetett a dolog. El is meséltem a feleségemnek:

A manók átmentek a szomszéd kertjébe. Megtalálták a csapdát, benne az élelemmel. Természetesen ilyet még nem láttak, ezért nem ismerték. Egyikük bement érte, alighogy felemelte, a csapó ajtó becsukódott, bezárva a manót. Kijönni nem tudott, hiába rázták a ketrecet, nekiálltak kézzel szétfeszíteni, de hiába. Próbálkoztak az ajtóval is, megpróbálták kinyitni az ajtaját, de olyan erős a rugója, hogy nem bírtak vele. Valami megoldás után kellett nézniük, hogy kiszabadulhasson a bent lévő manó. Hoztak egy ágat, bedugták a rács közé.  Nekifeszült három manó, nyomták tiszta erőből. Az ág egy darabig feszült aztán eltört. A három manó a földön kötött ki, szerencsére nem sérültek meg. Hoztak egy vastagabbat. Nekifeszültek, igaz nem tört el, de annyira rugózott, hogy el kellett dobni. Szerteszét futottak, hogy hozzanak valamit, amivel feszíteni lehet. Bedugtak egy vastagabb ágat, de nem akart a rács elgörbülni. Akárhogy próbálkoztak nem sikerült semmi. Aztán egyikük talált egy elég hosszú betonvasat. Hatan vitték a csapdához. Bedugták a rácsok közé és mind a hatan nekifeszültek. Nyikorgott és recsegett, aztán végre a rács engedett. Aztán a mellette lévő drótnak feszültek neki, és annyira sikerült kitágítani, hogy a manó éppen kiférjen rajta, Mielőtt kibújt volna, kiadta az élelmet, majd kibújt ő is és csapot-papot otthagyva már futottak is el. Kiértek a melléképületből és átvágtak a kerten.

Pár paradicsompalánta volt elültetve ide és éppen érésben voltak. Hogy ne menjenek haza üres kézzel, mindegyikük leszedett egyet és cipelték hazafelé. Már majdnem kijutottak az útra, mikor egy kutya közeledett feléjük. A paradicsomot eldobva rohantak a kertkapu felé. A kutya meglátta őket és feléjük vette az irányt. Nagy rohanás lett a vége. A manók az utolsó pillanatban ugrottak be a kertkapu rácsai között, a kutya pofája már bent volt a rács között. Látták, hogy nem tud beljebb jönni, ezért visszafordultak a kutya felé és a kardjukkal elkezdték ingerelni a kutyát. A kutya fejét ki-be kapkodva ugatott, miközben szurkálódtak felé. Egyszer csak sikerült megszúrni az orrát, erre a kutya felvonyított, prüszkölt egyet és eloldalgott. A kapu rácsai között figyelték, hogy a kutya, hogyan távolodik. Mikor elég messzire elment, újra kimentek a kapu rácsain és szaladtak az eldobott paradicsomokért. Sikerült hazavinniük. Miután mindent lehordtak a kastélyukba, mert így nevezték el a földalatti lakásukat, elpihentek.

Nos, valahogy így történhetett. A szomszédok elmondása alapján, erre lehetett következtetni.

Az egyik nap egy mókust láttam az egyik fán futkározni. Elgondolkodtam azon, hogy hogyan viszik át a kocsival a kastélyba a manók a diót. Mondjuk, megrakják a kocsit és elkezdik húzni. A mókus fent a fán azt lesi mikor ugorhat le, hogy elcsenjen a kocsiról egypár diót. Ezek nem is látják azt, hogy veszély fenyeget felülről. A mókus támad, a diók szanaszét repülnek és a manók közelharcot vívnak azért, hogy ne tudja elvinni az élelmüket. De a nyomokból ítélve, legalább kettő diót el tudott csenni.

Mint látható az élet zajlik ebben a kertben is.

Azóta nem hallottam felőlük, legalábbis a szomszédok nem panaszkodtak, vagy talán nem akartak vele untatni? Az is igaz, hogy ők nem tudják azt, amit mi, hogy a furcsa események, amik megtörténnek, nem a véletlen műve, nem is a patkányoké és nem az UFO-ké, hanem valami misztikus kis lényeké.

Ahogy én ismerem őket, ez egy nyughatatlan kis társaság, nem nyugszanak el, tehát várom milyen csinytevéseket  fognak újra elkövetni. Biztos  történni fog valami  a közeljövőben.

                            folytatjuk