1.  Manó mese

              kerti manó sorozat első darabja

  Azt hiszitek talán, hogy manók nincsenek, mert  azt hiszitek, hogy amit nem látszik az nincs. DE !, látjátok a rádió hullámokat? Vagy látjátok a TV hullámokat? A rádió is és a TV is szól, dehát nem is látjuk azt a hullámot amit a tv átalakít képpé vagy hanggá. DE ugyan úgy nem látjuk a radarhullámokat. A denevér is tájékozodik valahogy. Tehát vannak olyan hullámok amiket nem látunk, mégis léteznek. Ám mégis azt mondanám, hogy a manókon múlik,hogy látod őket vagy sem. Ezért rátok bízom elhiszitek- e azt,hogy van manó, vagy nincs manó.

                                            Tehát akkor legyen a mese.

                               1.   KERTI MANÓ                              

   Nem tudom, hogy az aki ezt a mesét elkezdi olvasni, merre lakik. De, bizonyára észrevettétek már, hogy elég nagy különbség van, város, és falu, között. A város egy jó nagy területen fekszik, melyet kerületekre osztottak fel, rengeteg utcával. Addig falun, egy főút van, és ebből ágaznak le a kis mellékutcák. Városon még emeletes házak is vannak, addig falun legalább, egyemeletest lehet találni. Nagyon nagy a nyüzsgés a városban,  rengeteg autó, autóbusz és kerékpár, na meg a sok gyalogos. Vannak akik ezt a nyüzsgést nem szeretik, ezért sokan költöznek ki falura. Egyrészt a kerti gazdálkodás végett, de sokan vannak, hogy csak a jó levegő és a csend miatt.

Pár éve az egyik rokonom költözött falura, éppen a gyerek miatt. A gyerek kéthetenként lebetegedett a szmog, azaz a rossz levegő miatt.  Tehát, ezt a körülményt figyelembe véve, kiköltöztek, egy kis faluba, amely, elég közel van a városhoz. Szép helyen van és aránylag közel.

A házhoz tartozik egy hatalmas kert is, amely jelen pillanatban,csak egy füves terület.. A szülők napközben dolgoznak, a gyerekek pedig iskolába járnak. Nem régen költöztek falura, a ház is erősen felújításra szorul, ezért a mesteremberek szorgalmas hada dolgozott rajta. A kert gondozását rábízták a nagyszülőkre, méghozzá úgy, hogy „azt csináltok a kerttel, amit akartok”. A kert egyik oldala kicsit emelkedik a kerékpárút felé.  A kert sokáig gondozatlan volt és tele volt hatalmas nagy gazokkal. A kiköltözés után kaszával és fűnyíróval álltak neki a kert megmüvelésének. A fűvet ezután renszeresen nyírták. Azt mondta a tulaj,hogy nyírjam én ezentúl a fűvet,hogy ne unatkozzak.      ----Mond te tényleg bolondnak nézel,hogy helyettetek én legyek a fűnyíró fiú ?-mondtam mérgemben. A fűvet nyírjátok ti én legfeljebb virágot ültetek bele.        

---- Azt aztán nem, itt virág nem lesz, csak fű !-erősködött a tulajdonos.

---- Jó rendben van ,akkor tiétek a kert,-és mérgemben otthagytam. 

Sokáig ment ez a húzavona és négy év után a tulaj beleegyezett, hogy egypár nárciszt ültessünk bele. Mikor tavasszal elkezdett vírítani , megdicsérték a szomszédok, hogy mennyire feldobta a kopár kerjét ez a pár szál nárcisz. A tulajnak  is tetszett ezért azt mondta, hogy ültethettek bele virágot  annyit amennyit csak bírtok Így a kert a  nagyszülők fantáziájára lett bízva, természetesen előre megkell tervezni, hogy mit hová ültessenek. A legelső dolog a fű rendszeres levágása volt. Miután ez megtörtént, megtervezték a virágágyások helyét. Kijelőlték fadarabokkal a szélességét és hosszát.

 A Nagypapa és Nagymama elkezdte az első virágágyást felásni. Fel kellett törni azt az ősgyepet amit hatvan évíg senki nem bántott. Ki kellett szedni a fűcsomókat le kellett róluk rázni a földet, majd kialakítani az ágyást. Mikor elkészültek vele, beszálltak az autójukba és elmentek a virágkertészetbe és vettek virághagymákat és évelő növényeket. Visszamentek a kertbe és tervezgették, hogy még mit hová ültessenek. A tervek alapján beültették a virágágyást. Szépen elgereblézve, végre kész volt az első ágyás. Egy idő után a Nagymama azt mondta:

--- Úgy érzem, mintha valaki figyelne bennünket! Valakinek a szeme mindig rajtam van és érzem, hogy figyel, de hiába nézek körbe, nem látok senkit.

A Nagypapa is érezte, de ő nem szólt. Úgy látszik a Mama érzékenyebb ilyen dolgokra.  A Nagypapa közben alaposan  körbenézett, de mivel ő sem látott senkit, azt mondta:

--- Lehet! De én sem látok senkit sem.                                

Pedig alaposan körbe nézett, mégsem látott senkit.

Nem csodálom, hogy nem látott senkit sem, mert egy arasznyi pici manó, figyelte minden mozdulatukat. Persze nem közelről, hanem a földbe vájt pince tetejéről, amely egy méter magasan állt ki a földből. Ráadásul ott hasalt egy fűcsomó tövében, zöld ruhában,koszos arccal, beleolvadva a zöld környezetbe. Még közelről is nehéz lenne észrevenni, mert csupa kosz az egész manó. Ahol most tartózkodik az a  pince teteje, ahova föld van felhordva és szép virágok helyett  füvel van tele, és mivel nem gondozta senki egy jó ideig,hatalmas gaztenger nőt rajta.  

A nagyszülők éppenhogy elkezdték a kert rendbetételét, így még erre a területre nem jutottak oda. Ez volt a szerencséje a Manónak, mert a zöldes ruhájával beleolvadva a vadvirágok és a gazok közé, teljesen láthatatlan maradt.Mivel,eddigi életében, nem sok dolog történt a kertben , ez ujdonságnak tünt, egy kis mozgás, ezért nagy figyelmet szentelt annak, hogy megfigyelje a kerti munka munkálatait,hogy megnézze, hogyha a kertben jár, mi merre van. hátha egyszer neki is szüksége lesz rá. Meg aztán végre történik ebben a kertben is valami érdekesség,egy kis fura mozgás, egy kis látnivaló.

A kerti munka folyt tovább, de a manónak azért a feje állandóan járt körbe, hasonlóan mint a madaraknak, mert pici lévén, állandó veszélynek volt kitéve. Természetesen az is igaz,hogy  volt a kertben nyolc macska, és mivel a macska ragadozó, nehogy egérnek nézzék. Biztonság érdekében, hordott magával egy jó erős husángot. De most a macskák, ott sertepertéltek a nagyszülők körül. Oda-odabújtak a lábukhoz, ők pedig néha megsimogatták őket. A Nagymama éppen lehajolt, hogy lerázza az egyik fűcsomót, mikor az egyik cica felugrott a hátára. Hiába akart felállni, a macska nem akart leugrani, és nehogy lecsússzon kimeresztette a körmét és megkapaszkodott a ruhájába. Körme átment a ruha anyagán és beleállt a hátába. Feljajdult a Nagymama.

--- Jaj, ez fáj!

Nem csodálom, mert nagyon élesek a macskák körmei. A cica nem akart a hátáról lemenni. Úgy kellett a Nagypapának leemelni a hátáról, de még így is annyira belekapaszkodott a ruhájába, hogy úgy kellett a lábát kicibálni. Ám a cicák  nem mentek el, hanem ott lődörögtek körülöttük.

 Janó Manónak, mert tudnotok kell, hogy így hívták ökelmét, nagyon tetszett, ahogy a macska felugrott. Ott kacagott a fűcsomó mellett. Azon izgult, mi lesz a vége a dolognak. A kacagását sem lehetett hallani, mert a gyenge hangja elveszett a levelek zizegésében. Már megszokta, hogy hogyan kell közlekednie a virágok levelei alatt. Nagyon óvatos volt így a jelenlétéről a kertben nem tudott senki. A macskák megérezték az illatát ugyan, de elkapni eddig még nem tudták.

Egy földalatti, üres téglák közötti nagyobb lyukban lakott. Három  tégla takarása alatt, kézileg vájt belső térben húzta meg magát. Olyan keskeny volt a bejárata,hogy a macska lába is nehezen fért volna be. Gyakran szaglászott a bejáratnál a macska, és volt amikor be is nyult a lábával, de miután rácsapott a botjával a lábukra, elmaradtak. A kertet sokáig nem bolygatta senki, ezért nyugalomban teltek a napjai. De most, mint látható, a kert egy részét kezdték felbolygatni, igaz, hogy így érdekesebb  lett és nincs annyi gaz, ám kevesebb lett a búvóhely. Addig amig a növények meg nem nőlnek nem is lesz. 

   Eddig a macskákat messzire elkerülte, bár egyszer szaglászott felé az egyik macska az egyik nagy virág alatt, de ő kivárta a megfelelő időt és jól orrba vágta a bottal a macskát. Meglepődött a macska és tovább szaladt ijedségében, de a manó figyelme ettől csak jobban fokozódott. Mindig akkor mászkált a kertben, mikor a macskák elpihentek.

Több helyen is volt olyan lyuk a kertben, pompásan kibélelt jó erősfalú odú, ahová alkalmanként elbújhatott. Mindig hordott le élelmet a lyukakba, így nem kellett hosszú utat megtennie. Ő azt szerette ha  valaki rálépett egy dióra és összetört. Nos, ezeket a diókat hordta le a földalatti éléskamrájába. Persze vitt le egészben is, de ezeket fel kellett törnie. Volt ott földi szeder, szilva, ringló, meggy, sárgabarack, alma és még sorolhatnám a sok finomságot. Lényeg az, hogy nem éhezett az biztos. Ám most vigyáznia kellett, nehogy rájöjjenek arra, hogy ő is létezik.

Mielőtt ki jött volna odvából, mindig kihallgatózott, majd hirtelen kidugta a fejét és miútán meggyözödött,hogy nincs veszély, kibújt

Csendben, alaposan körbenézve hagyta mindig ott az odúját.

A kertben éppen dolgoztak a Nagyszülők, és szerencse, hogy a lucfenyő alatti búvóhelyét nem veszélyeztették. Sokáig figyelte munkájukat. Telt az idő, a templom tornyában megszólalt a harang, jelezve,hogy eljött a dél, az ebéd ideje. A két öreg aznapra abbahagyta a munkát és hazament. Janó Manó elindult a kertben a régi helyét megkeresni. Összeszedte apró kis kincseit, amit a pincetetőn lévő lakásában tartott. Elzárta a bejáratot egy nagy kővel, nehogy egy egér beköltözzön a régi helyére. Lemászott a pince tetejéről és elindult a kocsibejáró felé. Amíg arrafelé tartott a fű és virágok takarták. Könnyen lemászott a molyhos madárhúr virágon és a nefelejcs levelei alatt folytatta az útját. Majd a fekete hunyor szép nagy levelei takarták. Onnan a tulipánok között haladt tovább, aztán a sárga nárcisz következett. A nárciszvirágnál kicsit megállt, beleszagolt a levegőbe és élvezte a finom illatot. Mennie kellett figyelve a macskák mozgására, és mikor odaért a kocsi behajtóhoz, felállt a kertajtó ütközőjére és alaposan körbenézett, szabad-e az út. Macskát sehol sem látott, hát futásnak eredt, hogy minél előbb a túloldalon legyen a zöld takarásában. Többször is megbillent a leszórt vágott köveken és majdnem elesett. Mikor átért, erősen lihegett, útját a karácsony után kiültetett fa felé vette. Sokáig kerülgette a virágokat és a gazokat. Nagyon tetszett neki az ott nyíló nárcisz. Sokszor megcsodálta kecses formáját. Végre a lucfenyőhöz ért, bebújt az aljába a gyökerek alá, ahol a kényelmesen berendezett földalatti lakása várta. Miután bebujt a bejáraton, visszanyult és ráhúzott egy lapos követ a nyílás fölé. A sok futástól kifulladva lerogyott a kedvenc mohával bélelt ágyára. Mikor már kifújta magát, evett egy pár falatot,elrakta a maradék élelmét  és visszafeküdt mohaágyára, aztán szép csendesen elaludt. Vajon miről álmodhat egy manó, nem tudom, de biztosan van benne manólány is. 

Másnap reggel, mikor megjöttek a Nagyszülők,a követ félrenyomva kimászott,  majd a követ visszarakva, felmászott a fenyő ágain és jó magasból figyelte milyen kerti munkát csinálnak. Ez közelebb volt az ágyáshoz mint a pince tető.

 Sokféle virághagyma és mag került a földbe és persze évelő növények is, többek között rózsa. Érdekes volt a számára, ahogy hallgatta a két nagyszülő beszélgetését a kert tervezésével kapcsolatban. Már látta a lelki szemei előtt, ahogy majd bujkálni fog a sok színes virág alatt és között.

A kert kezdett egyre szebb képet mutatni, ahogy megmunkálta a két öreg. Aránylag gyorsan haladtak előre az ágyások elkészítésében és a kert kezdett formálódni. Janó Manónak tetszett is meg nem is a dolog. Egyrészt megbolygatták a fűves területét, igy kevesebbet szaladgálhatott a kertben, másrészt viszont szebb képet mutatott bevirágozva. Ha viszont összességében nézzük, neki lesz jobb, mert a sok magas növény között jobban el tud bújni, és jobban takarja, mint a fű.

Azért nyugodt volt, mert a fenyő lombjai között nem látta senki. Jó messzire ellátott és figyelemmel tudta követni a kertben történteket. Gyakran kimászott az ág vége felé, hogy jobban lásson.Ráhasalt az ágra és onnan figyelt.

A Nagyszülők  munkájuknak megint a déli harangszó vetett véget. Lassan a két öreg összeszedte a szerszámait, elrakta őket és elment haza. Eljött az ideje, hogy megnézze mit csináltak a kertépítők. Alaposan körbeszaladgálta a területet. Megnézte a nővényeket, és rájőtt, hogy a rózsa szárát nem jó simogatni mert nagyon szúr. Aztán egyszer csak észrevette, hogy a friss földön megmaradnak a lábnyomai, de nem törődött vele, mert olyan picik voltak a nyomok, hogy fel sem tűnik majd holnap. A macskák is kiváncsiak voltak a friss földre igy a manónak menekülnie kellett. Elszaladt onnan és a növények takarásában hazaosont, aztán lefeküdt aludni.

FOLYTATJUK