3.  Manó mese

3.    kerti  manó   Kerti mese

A tükör nagy hatással volt Janóra. Sokszor pozolt előtte. A  derekára tette a kezét és mérges pofákat vágott. Majd kirántotta a fakardját és figyelte, hogyan mutat a tükörben. Száját eltorzítva nézegette, hogy mennyire félelmetes látványt mutat. Mielőtt kijött volna földalatti odújából, mindig megnézte magát benne. De most valahogy nem tudott szabadulni a tükörtöl. Megpödörte  kunkori bajuszát és lesimította ritkaszörű  szakállát.Megfésülte az ujjaival.

 Tetszett neki a látvány, sokkal szebb volt így, mint a harmatcseppben. A tükörben mindent látott,látta a ruháját hol van elszakadva, mennyire gyűrött, vagy hol van megkopva. Mikor oldalt állt, látta a nagy hasát.Ez bizony azért van, mert az elékerülő ételbe mindig beleharapott. Vagyis szinte mindig evett. Mikor megunta a hasa nézegetését ránézett a kalapjára. A csúcsos sapkájába beletűzött színes madártoll, hogyan áll. Néha meg kellett igazítani, ha a tükörképben nem állt jól. Aztán az arcát nézegette figyelmesen. A bozontos szemöldöke nagyon zavarta, próbálta a benyálazott ujjával lesimítani. Csak addig maradt meg, amíg a nyál tartotta, aztán újra felugrott. Sokáig kínlódott vele, de nem jutott eredményre, már a nyála is elfogyott. Próbálta körömmel megpödörni, lecsípni, de úgy sem ment. Végül legyintett egyet. Belevicsorított a tükörbe és a fogát kezdte nézegetni. Eléggé feketéllett. Körömmel vakargatta a fogon lévő fekete lepedéket. Volt, ami lejött és az ottmaradt a körme alatt. A másik körmével kikaparta, aztán elpöckölte.  A többi körme alatt is rengeteg volt a kosz. Ha már nekiállt ezeket is kipiszkálta és elpöckölte.Egy idő után fekete pöttyökkel lett tele a tükör. Mikor újra belenézett a tükörbe, látta,hogy a tökör tiszta fekete pötty.

---  Hát ez meg, hogy kerül ide. Ja, a körmöm alól. Mivel töröljem le.

Rongyot keresett, de nem talált, elsikálta a kezével.Csupa csík maradt a tükrön, ami a kezére ragadt azt meg beletörölte a ruhájába. Most mit csináljon? Felkapta a ruhája alját és le akarta vele törölni a tükröt, de csak egy nagy maszat lett belőle.  Addig-addig törölte míg sikerült a tükröt megtisztítania. A tükör aránylag tiszta lett, viszont a ruháján ott volt a sok kosz.  Nézegette a koszos ruháját, aztán megvonta a vállát és begyűrte a nadrágba.

 Újra belenézett a tükörbe. Csipőre tette a kezét és azt mondta.

---Én vagyok a kert úra. A rettenetes Janó Manó.Mindenki féljen tőlem, aki csak él.

Majd a bajuszát piszkálgatta és helyreigazitotta.Aztán a zsenge szakállát kezdte vakargatni, az ujjaival gereblézni, majd lesímította a tenyerével.Csak úgy potyogott belőle a bőrkorpa.

Aztán a fülét nézegette. Hosszú hegyes fülei voltak. Rettenetes hosszú szőrök álltak ki belőle.  Benyálazta az ujját, és próbálta a szőröket lesimítani,  nagyjából sikerült. Amint elpárolgott a nyál, elkezdtek felpattogni a szörök. Beletúrt a fülébe és kikotorta a fülzsírt. Ezt is kipiszkálta a körme alól, és elpöckölte, de már nem a tükör felé, tanulva az elöbbi takarításból. Az orrából is szörök álltak ki. Amint meghúzott egy szőrszálat, a fájdalomtól  könny szökött a szemébe.

--- Ssszzz, ez fájt! Ez sajnos így marad, - mondta hangosan.

Megtörölte a szemét az inge aljával. Csupa kosz lett a szeme és a  pofája.

--- A bibircsókokkal mit csináljak? Sajnos ezt sem tudom eltüntetni.

Hátrébb lépett és belenézett a tükörbe. Látta, hogy a tükörképe messziről jól mutat. Mikor mindent jónak talált, csak akkor ment el otthonról. Amikor a bejárati lyukhoz ért, elhúzta a követ, kidugta a fejét és körbenézett, vissza is húzta azonnal. Figyelte a hangokat, de csak a csendet,és  a levelek susogását hallotta. Aztán újra  kidugta a fejét, körbenézett, nem volt zavaró körülmény, csak akkor mert teljesen kibújni. Legtöbbször a fenyő ágaira mászott fel, és onnan nézett körbe.  Innen a kilátás, nagyon szép és jól belátható a környék.

Nem régen ülhetett az ágon, mikor megjelent a Nagypapa a Nagymamával. Előszedték a kerti szerszámokat és tovább készítették a kertet. Az ágyások szaporodtak és szépültek.

Gyorsan teltek a hetek és a beültetett növények és virágok megnőttek, majd kinyíltak és sokféle színben pompázva ontották az illatukat.

A házon is volt javítani való. A tetőfedő éppen cserélte a törött cserepeket és borította be horganylemezzel a kémény körüli részeket. Egy nagy lemezből vágta ki és forrasztotta össze a kémény köré kerülő lemezt, azért nehogy beázzon a tető. A felesleges darabokat ledobta a kerti bejáróra. Volt olyan is közte, ami vékony és hegyes volt. Janó Manó a fenyőről figyelte a munkálatokat. Látta leesni a fényes lemezeket.

--- Milyen jó lenne egy ilyen, hosszú késnek,- mondta félhangosan.

A kimondott szó arra ösztönözte, hogy megnézze jó lenne-e neki az egyik darabka. Le akart gyorsan mászni de a nadrágja beleragadt a multkori mézgába. Alig tudta kirángatni a gyantából. Mikor végre sikerült, gyorsan lemászott a fenyőről és a virágok takarásában elfutott a ledobott lemezke felé. Vigyázott nehogy meglássa valaki. Mindig bujkálva közelítette meg azokat a dolgokat amiről úgy gondolta kell neki. A lemezzel is így volt, csak az a baj, hogy ez most nyílt területen volt leesve. Lopakodva, lábújhegyen próbálta elérni.Hosszúnak tünt az út. Végre elérte a lemezt, de sajnos meglátta őt a macska is, és elindult a manó felé. Janó megállt, felemelte a hegyes lemezt és felé tartotta. A macska szaglászott és minden áron hozzá akart férni a manóhoz. Janó hol az orrát, hol a mancsát szúrta meg a hegyes lemezzel. Végül a macska megunta és otthagyta az általa harcias egérnek nézett manót. Hát ezt megúszta! De most aztán eltűnni innen!- és sietett haza. Otthon aztán alaposan megnézte a zsákmányát.  A lemez végére markolatot csinált, úgy, hogy ráütögetett egy fadarabot. Rátekert egy rongycsíkot, átkötötte cérnával és lett egy jó fogantyúja.  Eléggé görbe volt a penge, ezért rárakta egy lapos köre és elkezdte egy másik kővel egyengetni. Csak úgy csattogott a kő a lemezen. A hangja biztosan kihallatszott, de nem törödött vele senki. Többször kellett követ cserélnie. Időnként kifutott egy-egy kőért, mert összetört. Addig kalapálta a pengét, míg az egyenes nem lett. Többször is megnézte, és addig kalapálta, míg elégedett nem lett vele. Aztán kibújt az odújából és keresett egy olyan követ ahol megcsiszolhatta, hogy éles legyen, mint egy kard. Mikor elég élesnek találta akkor egy szögön lehúzta az élét simára. Megnézte az ujjával mennyire éles. Mikor úgy érezte, hogy most talán jó, kipróbálta egy fűszálon. Suhintott egyet és már repült is a földre a fűszál. Szépen le tudta vágni. Aztán egy erősebb szálra suhintott, az is a földön kötött ki. Ezt is gyönyörűen elvágta. - Ez aztán a jó fegyver,- gondolta és gyönyörködött a munkájában.

 Ezután a kard mindig nála volt, és bátrabban közlekedhetett a kertben. Mikor elment a lemezért és megtámadta a macska, már ott bebizonyosodott, hogy milyen jó a hegyes fegyver. Ezek után már nem félt annyira a macskáktól. A kertben is bátrabban közlekedett, és örült, hogy még nem fedezte fel őt senki.

Mind nagyobb területeket járt be. Az egyik ilyen kerti útján talált egy kisebb lemezdarabot, amiből otthon aztán tőrt készített magának.

--- Micsoda fegyvereim vannak,- mondta hangosan.

Teltek a hetek, majd a hónapok és a kertben sorba kezdtek kinyílni a virágok. A téltemető nevű virág kezdett el legkorábban kinyílni. Majd a hóvirág és a fekete hunyor folytatta a virágzást. A törpe írisz is kinyílt és megindultak a nárciszok is. Ezeket a gyönyörű tulipánok követték, majd egymás után nyílt ki a többi virág is. Mindez a két nagyszülő szorgos munkájának köszönhetően.

Az egyik alkalommal, munka közben, újra azt mondta a Nagymama:

-- Megint úgy érzem, hogy valaki figyel.

Nagypapa nem szólt semmit, csak nagyon figyelmesen körbenézett.Ám még alaposabban nézett körbe,mint eddig, megnézve, megfigyelve mindent. A szeme véletlenül akadt meg  az apró arasznyi nagyságú manó zöld ruháján, aki éppen egy hernyó felé hadonászott amelyik feléje közeledett az ágon. Ezeket a mozdulatokat vette észre a Papa, és így látta meg az eddig láthatatlan kis lényt. Nézte-nézte, aztán lassan odafordult a Nagymamához és azt mondta:

--- Figyelj ide Mama. Mondok neked valamit, lehet, hogy nem hiszed el, de lassan nézz a lucfenyő felső ágai közé, a csúcsátol  lefelé negyven centire és ne kiabálj még véletlenül sem. Te is látod, azt amit én, vagy csak a szemem káprázik? A pici embernek zöld a ruhája és a fenyő száraz ágai között éppen látszik.

A Mama lassan arra nézett, kereste a megadott pontot, és mikor meglátta a kis lényt, meglepődve súgta a Nagypapának:

--- Te jó ég! Az egy Manó? Igaz lenne az, hogy vannak ilyen kis lények?

--- Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy valaki figyel bennünket- mondta hallkan a Nagypapa. - Hát ő az, aki figyelte minden mozdulatunkat. Eddig tudtommal nem csinált semmi bajt, tegyünk úgy mintha nem is tudnánk róla! Folytassuk a munkát és majd kitalálok valamit, hogyan találjunk véletlenül rá !

A Nagypapa és a Nagymama úgy tett mintha nem vették volna észre a manót. Tovább dolgoztak, és csak lopva figyelték a kis lény merre jár.

Egy gondolat formálódott meg a Nagypapa agyában, amit aztán hangosan ki is mondott:

--- Mond csak, mi volna, ha csinálnék ide egy szép kis faházat és ezzel is díszítenénk a kertet?- kérdezte a Napapa.Betenném a szép vírágok mellé, vagy eldugnám a jól záró sövények közé, ahol nem venné észre senki.

--- Nem rossz ötlet! Már csak egy olyan kis lényt kéne, találnunk , aki beköltözhetne, és itt élhetné le az életét- kontrázott a Nagymama.

Közben lopva figyelték, hogyan reagál a manócska. Janó mindent hallott és azt gondolta, ( majd én elfoglalom, csak csináld meg.)

Miután befejezték a kerti munkát a nagyszülők, elrakták a szerszámokat és elindultak haza.

Este aztán a manó is nyugovóra tért. Jó sokáig aludt. Reggel mikor egy szál gatyában, éppen a csipát szedte ki a szeméből, közben  nézegette magát a tükörben, meglátta, hogy a nagy hasa csupa fekete csík.

--- Hát ez meg mi a csuda, hogy került ez ide!-/ nem is gondolta, hogy mikor az ingével letörölte a tükröt a sok mocsok ott marad az ingén. Ráadásul mikor betűrte a gatyájába, szétkente a hasán.

Nem tudta mivel dörzsölje le. A lopott rongydarabbal nem merte, mert ez volt a törölközője. A víztől meg egy kicsit irtózott. Végül belemártotta az ujjait a kislavórba és a vizes ujjaival törölte meg a hasát. Csurgott végig a hasán a koszos viz. Az arcán is volt egy kis piszok. Mivel irtózott a víztől, csak az ujja hegyét nyújtotta ismét bele a vízbe és azzal törölte le a látható koszt. Ahol az ujjával megsikálta tiszta lett a többi helyen meg koszos maradt./

 A kerti munka után, miután hazaért a két Nagyszülő, mindegyikük tette a maga dolgát. Kicsit később azt mondta a Nagypapa:

--- Mit gondolsz, ha megcsinálnám a faházat, beköltözne?- tudta mindegyikünk, hogy kire gondolok.

---  Csináld, meg aztán majd meglátjuk. – mondta a Nagymama. - De mi lesz vele télen. Nem fog megfagyni abban a kis házban?

--- Majd kibélelem, hogy meleg legyen. – mondta a Nagypapa. - Betesszük egy olyan helyre, ami szélvédett és nem nagyon látható. Tervezhetnék bele kályhát is!

A Nagypapa nekiállt. Fúrt, faragott, gyalult, szegelt, ragasztott és felépítette a manólakot. Kibélelte, amely védte a hidegtől, de védte a melegtől is. Tett bele olyan kályhát, amelybe be lehetett gyújtani. Bekészített gyertyákat, meg gyufát is. Aztán vett egy nagy akváriumot, amit nagyon lassan kifúrt az alján ,kémény nyílásnak. Mikor ráborította az elkészített faházra, látta, hogy a ház és az akvárium fala között van elég légtér.  A kifúrt lyukon kivezette a faház kéményét. Mikor elkészült, betették egy dobozba és elvitték a kertbe. Ott beállították egy olyan helyre ahol senki sem láthatta, csak az, aki széthajtotta a bokrokat és ráláthatott. Aztán a Nagypapa és a Nagymama szép lassan odaballagott a fenyőfa közelébe és hangosan elkezdtek beszélgetni.

--- Elkészült a kis ház. Remek helyet találtam neki!- szólt a Nagypapa.

--- Milyen jó lenne, ha volna itt a kertben egy manó, aki beköltözhetne abba a gyönyörű kis faházba,- jegyezte meg a Nagyi.

 A manó meglepődött. Megértette, amit mondtak, úgy gondolta felfedi magát, és akkor elfoglalhatja az elkészített faházat.

--- Itt vagyok!- kiabálta a felnőttek felé,- enyém lehet az a faház?

Meghallották a gyenge hangot és arra néztek.

--- Nézd, találtam egy manót, éppen jó lesz a faházba! – kiáltott fel a Nagypapa.

---  Beköltözhetek? – kérdezte a manó

---- Igen, ezt pont egy ilyen kis manónak építettem! De mielőtt beköltöznél, meg kell fürödnöd!  Élhetsz, nyugodtan nem szólunk arról senkinek, hogy itt vagy a kertben. De van még két feltételem. Az egyik, hogy elárulod a nevedet, a másik, hogy a házat rendben kell tartanod!

A manónak felcsillant a szeme.

 - Hát legyen! A nevem Janó, és ígérem nektek, hogy mindig rendbe fogom tartani a házikómat! Tudjátok, azt hittem az emberek rosszak és mindig elbújtam előlük. Most úgy örülök, hogy megismertelek benneteket!

Tenyerét tartotta oda a Nagymama. A manó átugrott a tenyérre, odavitték a kisházhoz, és megmutatták neki, hogy az elkészített lépcsőn, hogyan kell az akváriummal leborított házikójába bemenni. Hoztam neki egy edénybe vizet,és megmosakodott.

--- Végre látom az igazi arcodat.

--- Hmmm!

A Nagypapa ravaszul oldotta meg a bejáratot, mert a leborított akvárium alá rakott lépcső olyan volt mintha lépcsőn lemennénk egy alagútba és a másik oldalon meg fel a belső térbe. Janó rövid idő alatt belakta a faházat.

 Mikor az öregek a kertben dolgoztak, mindig ott bóklászott ahol dolgoztak. Volt, amikor felkéredzkedett a Papa zsebébe és onnan figyelte a mozgást és nézegette a panorámát. Ha lent volt a földön és valami idegen jött, akkor elbújt a virágok alá. A két Nagyin kívül nem akart senkinek sem mutatkozni.

Egyik nap, aztán a Nagypapa meglepte egy nagy fogkeféből átalakított kicsi fogkefével. Kapott egy kisebb dobozt, amibe fogkrémet raktunk és a Mama megmutatta, hogyan kell használni. Miután fogat mosott, már látszott, hogy milyen szép fehérek is a fogai. Nagyon örült neki. Gyönyörű fogsor virított vissza a tükörből. Meg lett mondva, hogy ezt minden nap használni kell, nehogy kihulljanak a fogai.

Kapott még törlőrongyokat is, hogy a port le tudja törölgetni a bútorokról.

Később aztán kapott egy úszómedencét is. Csakhogy le kellett gyürnie a víziszonyát.Nem volt könnyű. Nem mert először a medencébe bemenni, csak a lábújját dugta bele.

--- Hú, ez nagyon nedves!

Aztán mégegyszer beledugta a lába újját.

--- Ez, rettenetes hideg!

Sokáig várt töprengett, mit csináljon, de nem mert bemenni. Belelőktem. Kapálodzott, aztán tetszett neki és nem akart kijönni.  A nagy kapálodzástól lejött róla a kosz. Nagyon örültem, hogy megtisztult a felesleges piszoktól. Igaz most a víz tetején uszott a lepergett kosz. Mikor kijött végre, kénytelen voltam vízet cserélni. A következő uszás után már tiszta maradt a víz. Addig addig kapálodzott míg meg nem tanult úszni. Most már teljes kényelemben élhetett tovább. Természetesen elláttuk élelemmel is, hónapokra előre.

                         folytatjuk