24. MANÓ MESE

24. Manó mese

                   MESEKÖNYV

A manók, jó pár napig nem tudtak megszólalni, így nem is mutatkoztak, gyógyteával gyógyitgatták magukat. Nem tudom, hogy, volt e nektek torokfájásotok, ha volt, akkor megérthetitek, mennyire tud kaparni a torok. Mi bekapunk egypár gyógyszert és ágyban maradunk. De a manók, mit csináljanak, hiszen nekik nincs gyógyszerük. Igaz, hogy nincs gyógyszerük, de van gyógyteájuk. Ezeket isszák, és ettől gyógyulnak meg. Most ettek elöször fagyit, és annyira ízlett nekik, hogy befalták, és berekedtek tőle. A torokfájástól nehéz volt a nyelés. Étvágyuk, is szinte teljesen elment.  A gyógyfőzetek hatásosak voltak, és lassan kezdett visszajönni a hangjuk. Mi ugyan, kint voltunk a kertben, de a manókat, alig láttuk, így csak keveset tudtunk egymással beszélni. Legtöbbet a föld alatt tartózkodtak, részemről ez egész furcsa, dolog volt, de a jelenlegi állapotukban érthető.

--- Milyen csend van mostanában a manóknál, - mondtam a Mamának.

--- Jól kitoltál velük,- közölte a Mama.

--- Én, hiába figyelmeztettem őket, nem hallgattak rám.

--- Ez tényleg igaz.

Talán egy hét is eltelt, mire újra láttam a pici népet. Még krákogtak ugyan, a hangjuk néha megtört, de azért már érthető volt, amit mondtak. Sikerült legyűrniük a torokbetegséget. Azt hiszem ez jó lecke volt nekik.

--- Na, kértek még fagyit?

--- Egyelőre nem- volt a válasz.

--- Ugye megmondtam, hogy lassan egyétek, de ti nem hallgattatok rám.

Bólogattak, és ahogy egymáshoz beszéltek, csak krákogás volt az egész.

      Szinte minden vasárnap kimegyek a lompiacra. Az egyik hétvégén, találtam egy nagyon pici mesekönyvet, amit meg is vettem. Boldogan vittem a manókhoz és átadtam nekik. Először, furán néztek rám, aztán átvették a könyvet, majd miután belelapoztak, nézegették a képeket és kérdezték, hogy miről szól. Én visszavettem a könyvet és felolvastam, ami a kép alá volt írva. Nagyon tetszett nekik az, amit olvastam. Visszaadtam a könyvet, és mikor lapoztak egyet, megnézték és visszaadták, hogy olvassam el, ami alá van írva. Addig ment így a dolog, amíg, el nem olvastam az egész könyvet.

--- Nagyon szép volt,- közölték velem.

--- Igen ez egy szép mese.

---- Olvasd el újra.

Megint felolvastam nekik. Aztán újra kezdhettem az egészet elölről. Hát bizony, én fáradtam bele, a nem is tudom hányadik felolvasás után.

--- Jó lenne, ha, meg tanulnátok a betűket, és el tudnátok olvasni ezt a könyvet.

--- Tudnál nekünk ebben segíteni?

--- Természetesen, de akkor kicsit igyekeznetek kell.

Mindjárt elővettem egy papírlapot, széttéptem annyi felé, ahányan csak voltak. A nálam maradt lapra ráírtam az abc betűit. Azt mondtam nekik, hogy inkább a homokba rajzolják le a betűket, mert azt könnyebb törölni, ha muszáj. Minden hétre, öt betűt kaptak, tanulásra. Teltek ám a napok és a hetek, azt hiszem nem unatkoztak, sőt egymást serkentették a betűk megtanulására.  Egymást nevették ki a furcsán sikerült betűkért. Nagyon gyorsan tanulnak ezek a pici emberek. Mikor már ismerték az összes betűt, meg kellett tanítani őket a betűk összeolvasására. Fura dolgok jöttek ki, mikor elkezdték összeolvasni a betűket, szavakká. Olyan szavakat is mondtak az összeolvasásnál, ami nem létezik. Kellett a segítség, mert más a kiejtett betű hangja és másképpen hangzik összeolvasva. Nem sokat kellett tanítani őket. Kis segítség azért kellett, hogy értsék és tudják, összeolvasni a betűk és a szavak sokaságát. Persze majdnem minden nap el kellett mesélnem a mesekönyvet. Egy idő után már kívülről fújták, az egész mesét. Nem tudom, hogy olvasták-e a betűket, vagy megtanulták kívülről és miután nézték a képeket eszükbe jutott, amit mondtam. Aztán, mikor találtam egy új kiskönyvet, és megvettem, majd átadtam nekik, akkor derült ki, hogy milyen lassan olvassák a szavakat. A próbaolvasás alatt, csak makogtak, és nekem kellett kijavítani a hibákat. Megdorgáltam őket, hogy sumákoltak a mesekönyv olvasása alatt. Sok hétbe került mire, ha lassan is, de ment az olvasás.

Annyi ideig voltam együtt velük, hogy meg akartam örökíteni ezt az aprónépet, így azt mondtam:

--- Figyeljetek. Csinálok rólatok képeket, amit majd elhozok nektek.

Lefényképeztem a manókat, és otthon felraktam a számítógépre, majd kinyomtattam, foto papírra, aztán másnap átadtam nekik. Mekkora volt a meglepetés, mert ilyet még nem láttak. Nagyon csodálkoztak azon, hogy meg tudtam örökíteni a képüket egy pici papírra. Nem tudom mit csináltak a fotókkal, de szerintem, ott landoltak a házuk falán.

Egyik reggelre, aztán nagy baj történt, feltört a földből a víz. Csak úgy bugyogott a koszos, homokos víz. Az udvar úszott a víztengertől. Kiderült, hogy eltört az ivóvíz nyomócsöve. Szerencsére a főcsapot hamar elzárták. A víz, ha nehezen is, de elszivárgott. Milyen szerencse, hogy a manók földalatti lakását, jó messzire tettem a csatorna és vezetékes vizektől.  A terület eléggé latyakos volt. Ezek a bolondos manók nem belefetrengtek a sáros vízbe. Amikor megláttam őket csak nevetni tudtam rajtuk, Ezek a maflák, egymást lökték be a sárba, aztán a másik visszalökte, és megindult a sárharc.  Aztán az egyik felkapott egy sárdarabot és a másikhoz vágta. Ha el tudjátok képzelni mi volt utána, akkor nem mondok nagyot, hogy egy hatalmas sárcsata. A vége az lett, hogy az összes manó ruhája, a keze és az arca a felismerhetetlenségig, csupa sár volt. Borzalom volt az egész kolónia. De hát, ha szeretnek ennyit mosni, akkor hajrá.  A csőtörést, még aznap bejelentették, így a következő nap, munkások jöttek és felásták a kertnek azt a részét, ahol a csőtörés volt. Egész délelőtt ott voltak. A manók állandóan ott bóklásztak a levelek alatt és figyelték a munkálatokat. A munkások közben kicserélték a törött vezetéket, csináltak egy nyomópróbát, ami sikeresnek bizonyult, és távoztak. Betemették ugyan a gödröt, de csak úgy hevenyészett módon. Egy kis idő után a föld behorpadt és a macskák bújócskáztak benne.

A nyári nap elég erősen tud sütni, és, hamar kiszárítja a földet. Azért, hogy a kert olyan szép legyen, mint mindig, muszáj locsolni. Még az a szerencse, hogy van kút, amiből szivattyúval, vizet lehet kiszívatni és lehet vele locsolni. Néha bizony muszáj ehhez a megoldáshoz folyamodni. Miközben locsoltam, a manók ott futkároztak a vízsugár környékén, alá – alá szaladva a víznek. Persze, hogy hideg volt a víz, hiszen a kútból szívta fel a szivattyú.

De, védeni kell a virágokat a levéltetvek ellen is. Mikor elkezdtem permetezni, szóltam a manóknak, hogy mérget permetezek, innen lopni egy hétig, tilos. Be is tartották, bár tőlem nem nagyon szoktak lopni, de azért jó volt figyelmeztetni őket. Lassan beért a starking alma, amiből annyit vihettek el amennyit akartak. Mama elmagyarázta Priszcillának, hogy, hogyan kell elkészíteni a gyümölcslevest. Az elkészítés után nagy sikere lett a család körében.

A kertben egyre több pillangó repkedett virágról-virágra. Az volt az igazi meglepetés, mikor az egyik lepke rászállt az egyik manó fejére. Figyelmeztették is rá, ő pedig nem mert megmozdulni, nehogy elszálljon a pillangó. De hát ez sem marad így őrökké, és a lepke tovább szállt. Rohantak utána, hátha rájuk száll a lepke, azonban egyiküket egy nagy darázs kezdte kerülgetni. Csapkodott ám a kezével, próbálta elűzni a darazsat. Ám a darázs mérges lett a csapkodásra.  A manó segítségért kiabált. . Jöttek szaladva a manók és hessegették a darazsat. A darázs nem adta fel, és minden áron meg akarta szúrni, a csapkodó manók egyikét. Röpködött felettük és kereste a szúrási lehetőséget, de ahogy, egyre jobban védekeztek ellene, ez felidegesítette a darazsat.   A bemérgesedett darázs, már arról is elfelejtkezett mérgében, hogy biztonságosan repüljön, így figyelmét vesztve, mindenáron szúrni akart. Már majdnem sikerült neki, mikor az egyikük egy lécdarabbal akkorát csapott a fejére, hogy a földre zuhant. Az ütés jó fejbe csapta a darazsat, szerintem kisebb fokú agyrázkódást kapott. A manók otthagyták és futottak a lakásuk felé. A darázs miután észre tért, megrázta magát, feltápászkodott és félig kótyagosan a levegőbe emelkedett, és messzire szállt szégyenében. A manók kifulladva érkeztek a lakásukhoz és visszalesve keresték a darazsat, hátha újra támad, de szerencsére nem volt sehol. Mikor meggyőződtek, hogy már nem kergeti őket a darázs, a lakás bejárata felé fordultak

---  Te jó, Manójézus- mondta valamelyikünk,- az ajtó tárva nyitva áll.

--- Remélem nem ment be valamilyen idegen lény?

Körbejártak minden szobát, szerencsére nem ment be senki, idegen.

                      folytatjuk